Megjelentek az MNB márciusi hitelezési statisztikái: rengeteg kölcsönt vettek fel a magyarok az év harmadik hónapjában.
Két hete folyamatosan érkeznek a banki devizahiteles elszámolási értesítők az ügyfeleknek. Meglepően sokan elégedettek a nekik visszajáró összeggel és a még élő szerződéses ügyfelek is örülnek a törlesztőrészletek csökkenésének. De miért pont ennyit kapnak vissza az adósok?
Egyre több ügyfél kapja meg banjától (vagy a követeléskezelőtől, egyéb pénzügyi szolgáltatótól) a devizahiteles elszámoló levelét. Ugyan a kézhezvétel határidejéig még több mint egy hónap van hátra, a Pénzcentrum az eddigi tapasztalatokról kérdezte olvasóit. Mi is meglepődtünk, de sok elégedett devizahiteles írt nekünk.
Sokan örülnek az elszámolásnak
Több olyan devizahiteles is írt nekünk, aki elégedett azzal, amit a levélben talált - igaz, többen vetik fel, hogy ezután kerülik a bankokat, vagy magukat hibáztatják a hitel felvétele miatt.
- írta egy autóhiteles olvasónk. Más típusú kölcsönnél - például jelzáloghitelnél - nagyobb a szórás, tehát akár jóval kisebb vagy nagyobb visszatérítés is elképzelhető.
Volt olyan olvasónk is, akinek a közelmúltban járt le a futamideje és már át is utalták a számlájára 400 ezer forintot. Ennek ellenére nem feltétlenül elégedett a bankjával, igaz örül, hogy egyáltalán kapott valamit:
- állt a levélben.
Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy a hátralévő másfél évre a törlesztőrészlete az eddigi 45 ezer forint helyett csak 15 ezer forint, emiatt nagyon elégedett az elszámolással. Más információt nem adott meg, ezért nehéz megállapítani, hogy mennyire járhatott jól, igaz, a még élő szerződéses adósok többségének a jövőben fizetendő törlesztőrészlet sokkal lényegesebb lehet, mint a visszajáró összeg.
Van olyan olvasónk, aki 450 ezer forintos felvett kölcsön után 160 ezer forintot kapott vissza.
Lényeges viszont, hogy az átlagos felvett hitelösszeg ennek szokszorosára, mintegy 5,6 millió forintra rúgott az MNB számításai szerint.
Volt, aki részletes leírást küldött
- írta levelében egy devizahiteles olvasónk. Az ő példája azért érdekes, mert több szempontból is a "korai" devizahitelesekhez tartozik, ugyanis 2004-ben vette fel a kölcsönét svájci frank alapon. Az ilyen hiteleknél az árfolyamrés miatti tisztességtelenség sokkal tovább állt fenn, ezért ezen a jogcímen magasabb lehet a visszatérítés mértéke.
Ennél a kölcsönnél kétszer emelt kamatot egyoldalúan a bank, ami mind a két alkalommal fél százalékot tett ki, vagyis az átlagnál jóval kisebb kamatemelés történt. Emiatt ezen a jogcímen az átlagosnál alacsonyabb visszatérítésre számíthat az adós.
Azért döntöttek a végtörlesztés mellet, mert a kezdeti 30 ezer forintos törlesztőrészletük közel duplájára nőtt, ami már gondokat okozott a három gyermekes család költségvetésében. Ahhoz, hogy megszabaduljanak a kölcsöntől el kellett adniuk a lakásukat és albérletbe költöztek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írta az elszámolási levélről olvasónk.
Sok elszámolás még meg sem érkezett
Az MNB szerdai közleménye szerint összesen 1,7 millió devizahiteles elszámolási értesítőt kell postára adni. Márciusban 237 ezer, áprilisban pedig mintegy 1 millió 465 ezer szerződésnél történik meg az elszámolás, vagyis az ügyfelek és adósok többsége csak ezután kapja meg a levelét.
Lényeges, hogy a jegybank folyamatosan ellenőrzi és segíti a bankok elszámolási folyamatait, a felügyeleti szerv szerint a vizsgálatok 2016 elején zárulhatnak le.
Miért ennyit kaptak az ügyfelek?
A visszajáró összeget a hitel öt alapjellemzője határozza meg, ezek miatt az elszámolás mértéke hatalmas különbségeket mutathat:
- A hitel felvételének időpontja
- A hitel futamideje
- A felvett összeg
- Az árfolyamrés mértéke
- Az egyoldalú kamatemelés mértéke és időpontja (amennyiben volt ilyen)
Emellett további tényezők is vannak, ami miatt a kifizetésre kerülő (élő szerződés esetén csökkenő tartozás) összeg megváltozik.
- Ilyen például az, akinél az egyoldalú kamatemelés mértéke kisebb volt egy százaléknál (mint a példánkban szereplő olvasónknál).
- Akik a válság után vették fel a hitelt.
- Akiknél az árfolyamrés mértéke kicsi volt (ez bankfüggő).
- Akik kedvezmény(ek)et kaptak a bankjuktól.
Kifejezetten csökkenthetik a visszajáró összeget ezek a tényezők:
- A késedelmes ügyfeleknél az elszámolást először a hátralékból és kamataiból vonják le és csak ezután csökkenti a tőketartozást.
- Az árfolyamgátas ügyfeleknél először a gyűjtőszámla-tartozás csökken, majd a banktól kapott kedvezményeket vonják le és csak ezek után csökken a tőketartozás.
- A kedvezményes végtörlesztőknek március végéig igényelni kell az elszámolást és ezután sem biztos, hogy kapnak vissza pénzt, sőt a 10 ezer forintos eljárási díjat is bukhatják. Erről részletesen korábbi cikkünkben olvashatsz.
Az elszámolás témájában az elszamolas@penzcentrum.hu e-mail címre várjuk az olvasói leveleket. Írd meg te is, hogy mennyit kaptál vissza, erre számítottál-e és, mennyire vagy elégedett a visszatérítés mértékével.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


