13 °C Budapest

Már egy uzsora is uzsora - jön a büntetés

MTI
2011. október 18. 13:03

Az Országgyűlés hétfőn a kormánypárti, a jobbikos, az LMP-s és a független képviselők támogatásával úgy döntött, hogy az egyszeri uzsorázást is büntethetővé teszi.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatának elfogadásával a parlament úgy módosította a büntető törvénykönyvet (Btk.), hogy az uzsora-bűncselekmény tényállási elemei közül kivette az üzletszerűséget, így - a jogszabály kihirdetését követő nyolcadik naptól - már az is három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki akár egyetlen alkalommal olyan aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely annak kötelezettjét súlyos nélkülözésnek teszi ki.

Indoklásában a miniszterelnök-helyettes azt írta: az uzsorázás újabb formái - embertelenségük és kizsákmányoló jellegük miatt - olyan súlyos veszélyt jelentenek a társadalomra, hogy attól függetlenül büntetni kell őket, hogy elkövetésük üzletszerű-e vagy sem. Az üzletszerűen, illetve bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekményt viszont a jövőben öt évig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják majd.

A jogszabályváltozás ugyanakkor engedményt is megfogalmaz: korlátlanul enyhítheti a bíróság annak a büntetését, aki a bűncselekményt maga jelenti a hatóságnak, és feltárja az elkövetés körülményeit. A kormány ettől a sokszor rejtve maradó uzsora-bűncselekmények hatékonyabb felderítését reméli.

A jogszabály emellett a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet módosításával az uzsoraszerződések esetén is lehetőséget ad arra, hogy az ügyész a szerződés semmisségének megállapítása érdekében keresetet indítson.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 10. 18:25
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, ahol új szakembert választottak a digitális...
Holdblog  |  2026. június 10. 12:01
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság már a kezdő sípszó előtt történelmet írt. Először rendez három or...
Bankmonitor  |  2026. június 10. 08:44
Évente tízezrek mehetnek el egy bankszámlára úgy, hogy észre sem veszed. Anna 47 000 forintot fizete...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 10. 21:10