Az előrejelzések szerint négy-öt napon belül ismét csökkenhet a Duna vízszinjte, és újra felmerülhet a paksi atomerőmű teljes leállítása.
A fogyasztóbarát lakáshitelekről, a CSOK kibővítéséről és az új lakás építésekről is beszélt Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.
A minősített fogyasztóbarát lakáshitel sikerességét is veszélyeztetheti a végrehajtási törvény tavaszi módosulása, hiszen a forrást biztosító jelzálogleveleket megdrágíthatja az, hogy a befektetők bizonytalannak érzik a fedezet értékesíthetőségét - mondta Becsei András. A bankszektor intenzíven versenyez (74 pénzintézet például mintegy 500 különböző lakáshitelt kínál), ám jövedelmezőség tekintetében a régió más országainál szerényebb a tulajdonosok befektetésének megtérülése.
A bankszövetség örül a CSOK fokozatos kiterjesztésének a használt lakásokra, s az újlakás-piac érdekében megtartanák a kedvezményes áfakulcsot, mert e nélkül nagyprojektek állhatnak le. Elmondta azt is, az idén mintegy 40 ezer CSOK-igénylésre számítanak, folyamatos a felfutás. 2018-tól éves szinten 25 ezer igény lehet reális.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







