Az év első háromnegyedében is folytatódott a lakáspiaci kilábalás: a forgalom növekedése idén várhatóan kompenzálja a tavalyi visszaesést.
A lakásvásárlás egyik fontos eleme a hitel kiválasztása, ezzel ugyanis több évtizedes elköteleződésről döntünk. Nem árt már az új otthonunk kiválasztása előtt körülnézni a bankoknál, kiválasztani a hiteltípust és akár előzetes hitelelbírálást kérni. A Pénzcentrum kalkulátorával összehasonlítottuk a bankok lakáshiteleit, mutatjuk, melyik terméknél mire érdemes odafigyelni.
Sokaknak a nyári vakáció alatt van idejük arra, hogy lakást keressenek és új otthonuk megvásárlásába kezdjenek. Ehhez a legtöbben hitelt is felvesznek, ezért utána jártunk, hogy melyik bankot érdemes választania, aki most vág bele a lakásvásárlásba.
Nem mindegy, milyen hitelről beszélünk
Ezúttal a kiskeresetűek lakáshiteleit néztük meg, 5 millió forintos hitelösszeggel, 200 ezer forint havi jövedelemmel és 20 éves futamidővel hasonlítottuk össze a kölcsönöket a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorában. A költségek viszont jelentős eltérést mutatnak aszerint, hogy milyen kamatperiódussal vesszük fel a hitelünket.
A változó kamatozású termékek között a K&H hitele most a legolcsóbb ajánlat, amely mindössze 2,76 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM) büszkélkedhet, ami 26 374 forintos törlesztőrészletet és 6 479 805 forint teljes visszafizetendőt jelent. Ehhez viszont a jövedelemutaláson felül lakásbiztosítást is kell kötnünk az ingatlanra. A kezdeti költségek 37 600 forintba kerülnek összesen.
Az UniCredit ajánlata is olcsó, mivel ezt is 3 százalék alatti THM-mel kaphatjuk meg, ami 27 292 forintos havi törlesztőrészlettel jár együtt. Ugyan itt a kezdeti költségek 72 300 forintra rúgnak, azonban ebből 33 700 forintot visszatérít a bank.
Érdemes megemlíteni a Budapest Bank ajánlatát is, amely az alap beállításokkal ugyan 3,61 százalékos THM-mel érhető el, azonban, ha havonta 20 ezer forintot félreteszünk és a vésztartalékunkat is a banknál tartjuk (6 havi vésztartalék nélkül egyébként sem érdemes lakáshitelt felvenni, ez jelen esetben 1,2 millió forintot jelent), akkor már 1,78 százalékos THM-ünk is lehet. Az érdekesség azonban az, hogy nem a kamat csökken, hanem a futamidő rövidül le, ezekkel a beállításokkal 44 hónappal kevesebb ideig kell fizetni a kölcsönt, vagyis több mint három és fél évvel rövidül a hitel futamideje.
A kezdeti költségek szempontjából egyébként az MKB ajánlata a legkedvezőbb, ennél mindössze 12 600 forintos díjat kell megfizetni a hitel felvételekor (plusz most akciósan egy havi törlesztőrészletet visszakapunk), a kezdeti költség egyébként a Raiffeisennél sem magas, mindössze 16 790 forint. Persze több banknál is elérhetünk hasonló, vagy akár alacsonyabb kezdeti költséget is, a CIB teljesen visszatéríti a díjakat, az Ersténél 12 600 forintra csökken a fizetendő a visszatérítés után.
Az általunk kalkulált legolcsóbb és legdrágább ajánlat között egyébként 2775 forint eltérés volt a havi törlesztőrészlet szempontjából, ez azt jelenti, hogy 10 százalékkal drágább is lehet a hitelünk.
Érdemes lehet fixálni
A változó kamatozású hitelek alacsony kamatai ugyan nagyon vonzóak, azonban egyre többen választják a fix kamatozású termékeket, ezek ugyanis kiszámíthatóbbak. Az egyik legnépszerűbb az öt évre rögzített kamat, egyre többen választják ezeket a kölcsönöket a megbízhatóságuk miatt. A fenti alapadatokkal számolva, öt évre rögzítve a legolcsóbb hitelt a K&H adja, a kölcsönnek 3,36 százalékos THM-je, 29 525 forintos törlesztőrészlete és 6 792 575 forint teljes visszafizetendő összege van (érdekesség, hogy az 5 évre fixált hitel olcsóbb, mint a 3 éves kamatperiódusú). Ez az ajánlat egyébként kiemelkedik a többi közül, a második legalacsonyabb THM-mel az Erste kecsegtet, náluk 4,64 százalékos a mutató.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdekes egyébként, hogy több banknál a kamattámogatott termék kedvezőbbnek bizonyul a piaci kamatozású hitelnél. Ennek oka az alacsony referenciahozam lehet, azonban arra érdemes figyelni, hogy ezek a termékek az 5 éves rögzítés után 12 hónapos kamatperiódusúak lesznek, míg a piaci kamatozású terméknek a teljes futamidő alatt 5 évente változhat a kamata.
Ezt ajánlja a profi
Korábban kérdeztünk profit is arról, hogy milyen kamatperiódusú hitelt ajánl, aki a 10 évre rögzített termékek mellett tette le a voksát. Persze kíváncsiak voltunk, hogy ennyiért milyen hitelt kapunk, a legolcsóbb ajánlat itt az MKB lakáshitele, amely 5,88 százalékos THM, 34 610 forintos törlesztőrészlet és 8 401 906 forint teljes visszafizetendő mellett érhető el (alacsony, 12 600 forintos kezdeti költségekkel). Emellett az Erste ajánlata is az olcsóbbak között található, 5,93 százalékos THM-mel vehetjük fel.
A hitelek többsége egyébként 6 és 7 százalékos THM között érhető el és csak néhány ajánlat mutatója haladja meg a 7 százalékot.
Végig fixálnál?
Persze lehetőség van arra is, hogy a hitelünk kamatát a teljes futamidőre fixáljuk. Ezt az UniCreditnél 6,99 százalékos THM-mel, 38 064 forintos törlesztőrészlet és 9 137 952 forintos teljes visszafizetendő mellett tehetjük meg. Ha viszont az OTP ajánlatát választjuk, akkor 9,5 százalékos lesz a THM-ünk, a havi részletek 44 412 forintosak, a teljes visszafizetendő összeg pedig 10 732 536 forint lesz.
Megéri fixálni?
Persze felmerül a kérdés, hogy vajon megéri-e fixálni a hitelt, hiszen ennek sokszor nem is kicsi felára van. A kockázatok felmérésében a banki tanácsadó is segít, azonban azt érdemes lehet kiemelni, hogy egyre többen választják a rögzített kamatozású termékeket. A könnyeb döntés érdekében mutatjuk, mennyibe kerül a fixálás a legolcsóbb ajánlatoknál:
- Az öt évre fixálás felára mindössze 0,6 százalékponttal magasabb THM-mel jár. Ez 3151 forinttal magasabb törlesztőrészletet jelent, ami a teljes visszafiztetendőnél plusz 313 ezer forint megfizetésével jár.
- Ha tíz évre fixálunk, az már jelentősebb összeg, 3,12 százalékponttal magasabb a THM így, a törlesztőrészlet 8236 forinttal magasabb, továbbá 1,9 millió forinttal többet fizethetünk vissza a banknak.
- A legdrágább értelem szerűen a teljes futamidőre (20 évre) rögzítés, ez 4,23 százalékponttal magasabb THM-mel, 11 690 forinttal magasabb törlesztőrészlettel és 2,66 millió forinttal magasabb összeg visszafizetését eredményezi.
Arra persze nem árt figyelni, hogy míg a rögzítés alatt állandó a törlesztőrészlet, addig a változó kamatozású termékeknél nőhet (vagy csökkenhet) a havi részletünk. Emiatt viszont sokkal kiszámíthatóbbak a hosszú távon is változatlan törlesztőrészletet kínáló kölcsönök.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.