7 °C Budapest

Kiderült: ezért van sötét Budapesten

Pénzcentrum
2012. július 30. 16:09 2 perc

Már a szupercellákra is gyanakodtak egyesek, miután egyre többen vették észre, hogy alkonyatkor furcsán sötét van Budapesten, szürkületkor ugyanis megszűnt a közvilágítás. A válasz prózaibb, derítette ki az Index: a főváros egy kis megtakarítás kedvéért hagy minket a sötétben botorkálni.

66 millió forintot spórol meg a főváros azon, hogy a nyár eleje óta már nem a szürkület miatt, automatikusan kapcsolódik föl a közvilágítás.

A nagyközönség július elején vett először észre furcsa jeleket, amikor egy Budapestre kora este lecsapó vihar közben mintha kikapcsolták volna a lámpákat. Innentől kezdve egy több levelet és fényképet kaptunk arról, hogy már egészen sötét van, de a lámpák nem égnek. Utánanéztünk, és kiderült, hogy már annak idején is az volt a helyzet, hogy a fényeket nem lekapcsolták, hanem még nem kattintották föl őket, a viharos besötétedés ellenére sem.

A lámpákat a főváros tulajdonában álló Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. kezeli, a fővárossal kötött közszolgálati szerződés alapján. A cégnél elmesélték, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntött úgy június 20-án, hogy a pénzhiány miatt a közszolgálati szerződést úgy módosítják, hogy a BDK-nak július elsejétől az eddigi emelt szintű helyett csak alapszintű szolgáltatást kelljen nyújtania.

Az ostorlámpások szakzsargonjában az "emelt szintű szolgáltatás" annyit jelent, hogy a közvilágítást automatikusan kapcsolják be, amikor a fényerősség egy bizonyos szint alá csökken. Ez az, amit eddig megszokhattunk.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az "alapszintű szolgáltatás" ezzel szemben annyit tesz, hogy van egy úgynevezett közvilágítási naptár, amelyikben 10 naponként változó, fix be- és kikapcsolási időpontok szerepelnek, és ezt kell betartani. Ezért teljesen mindegy, hogy egy vihar miatt éppen órákkal napnyugta előtt besötétedett-e. Vagy hogy mikortól van igazából sötét.

A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint az átállással a második félévben 66 millió forintot fognak tudni megspórolni. Arról nem tudtak semmit mondani, hogy mikor vizsgálják meg újra a közvilágítás kérdését, vagy mikor állnak vissza az emelt szintű szolgáltatásra.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?