Két, fogyasztói csoportok szervezésével gyanúsított céget büntetett meg a GVH. Nyugdíjasokra, BAR-listásokra utaztak átverős hirdetéseikkel.
Az Euromobilien Pénzügyi Szolgáltató Kft. és az Orion Lux Tanácsadó Kft. (korábbi nevén: 1ST 2011 Pénzügyi Szolgáltató Kft.) kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH a vállalkozásokat összesen - a kiszabható legmagasabb - közel 4,4 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
A GVH a fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével 2009 óta foglalkozó Euromobilien Kft.-vel szemben azért indított vizsgálatot, mert a nyomtatott sajtóban 2010-ben és 2011-ben megjelent hirdetéseivel kapcsolatban feltételezhető volt, hogy a fogyasztók számára valótlan tájékoztatást nyújtottak az általuk kínált szolgáltatásról - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Versenyhivatal.
Az Orion Lux Tanácsadó Kft. 2010 decemberétől foglalkozik fogyasztói csoportok szervezésével. A GVH azért indított vizsgálatot a vállalkozással szemben, mert a 2011. március 7. és 2011. június 28. közötti időszakban hirdetéseiben a fogyasztók részére nem, vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól.
Eljárásaiban a versenyhivatal többek között azt vizsgálta, hogy az elsősorban az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett fogyasztókat (például BAR-listások, nyugdíjasok, alacsony jövedelemmel bejelentett egyéni vállalkozók) célzó hirdetések, tájékoztatások alapján az azokkal találkozó személyek tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció lényeges elemeivel.
A fogyasztók számára a hirdetésekből nem derült ki, hogy a vállalkozások kizárólag fogyasztói csoportok szervezésével foglalkoznak. Nem derült ki továbbá, hogy a vállalkozások a kínált konstrukcióban nem nyújtanak kölcsönt, holott a reklámokban használt fordulatok ("előtörlesztés lehetséges", "nincs kamat", "nincs árfolyamkockázat", stb.) elolvasásakor a fogyasztó arra a következtetésre juthatott, hogy a vállalkozások pénzügyi szolgáltatást kínálnak, és a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén a fogyasztó azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez. A hirdetések nem szolgálnak egyértelmű információval a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól sem. Többek között arról, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből, és nem a fogyasztói csoport szervezője által biztosított pénzügyi alapból) kerül sor, valamint, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, illetve hogy az ennek elnyerését biztosító előtörlesztés vállalása esetén a megszerezhető vásárlói jog értéke arányosan csökken. A részvétel költségeivel kapcsolatos tájékoztatás is megtévesztőnek minősült, mivel nem utaltak arra a hirdetések, hogy a feltüntetett havi "törlesztő részletek" mellett egyszeri regisztrációs díj és havi rendszerességgel megbízási díj is fizetendő.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Gazdasági Versenyhivatal mindkét vállalkozás esetében megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését, valamint az Euromobilien Kft.-t 911 832 Ft, az Orion Lux Kft.-t 3 427 400 Ft bírság megfizetésére kötelezte.
kell térniük e sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha abból megismerhető a konstrukció egyedisége. A vállalkozásoknak tehát az előtakarékossági jelleget kiemelve és a fogyasztói igény jövőbeni, de előre meg nem határozott időben történő kielégítését is hangsúlyozva kell a figyelemfelkeltő tájékoztatást közzétenni. Így jogsértést eredményez, ha a hirdetés nem utal a szerencseelemre, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több év (esetenként 25 év) után juthat a kívánt termékhez. Szintén jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a használt szavak és kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján egy lényeges
tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással azonosítható
Kevesek kiváltsága lesz az 5%-os lakáshitel? Minden banki ügyfélnek fájhat a kormány új THM-plafonja
Nem túlzottan új, de új formában tálalt ötlettel segítené a kormány, hogy még többen juthassanak lakáshitelhez.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.