Igen: a lízingesek is végtörleszthetnek

Pénzcentrum
2011. november 7. 16:01

A parlamenti számvevőszéki és költségvetési bizottsága egyhangú szavazással támogatta általános vitára alkalmasnak minősítette azt törvénymódosítási javaslatot, amely egyebek mellett kiterjesztené a kedvezményes végtörlesztés lehetőségét a devizaalapú lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésekre is.

A bizottság hétfői ülésén a kormánypárti és az ellenzéki képviselők általános vitára alkalmasnak találták a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról szóló javaslatot is, csupán az LMP tartózkodott. A számvevőszéki és költségvetési bizottság együttes vitát tartott hétfői ülésén a gazdasági bizottság múlt héten benyújtott két törvényjavaslatáról: az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos; illetve a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokról.

A bizottsági ülésen jelen lévő Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára azt mondta: üdvözlik, hogy a parlament egyformán igyekszik kezelni a lakásfinanszírozási konstrukciókat. Egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy más törvények különbséget tesznek lakáslízing és a jelzáloghitel között, és van olyan is, amely akadálya lehet annak, hogy a végtörlesztést minél több ügyfél igénybe vehesse. Példaként említette, hogy lakáslízing esetében a lízingcégeket, így közvetve az ügyfeleket is 2 százalékos extra illeték terheli. Szerinte e miatt a végtörlesztésnél az ügyfelek vélhetően nem kapnak lehetőséget újabb lakáslízing-konstrukcióra forint alapon.

Gordos József, a nemzetgazdasági tárca főosztályvezető-helyettese jelezte, hogy a kabinet mindkét gazdasági bizottsági indítványt támogatja. Közölte azt is, hogy a kormány megfontolásra alkalmasnak tartja, hogy legyen illetékmentes a lízingszerződés a végtörlesztések esetében. Herman István (Fidesz), a gazdasági bizottság előterjesztőjeként azt hangsúlyozta: azért pontosítják a szabályokat, hogy minél szélesebb kört segítsenek kikerülni a devizahitelek okozta csapdahelyzetből.

Vágó Gábor (LMP) úgy vélekedett, hogy a javaslatok jók de későiek és kevesek, a súlyos szociális és anyagi helyzetben lévőkön nem segítenek. Rozgonyi Ernő (Jobbik) arról beszélt, hogy még mindig magas a forintkamat, így a fiskális politika, a kormány bármit is akar, ha a független jegybank a "csillagos égig" emeli az alapkamatot. Szerint újra kellene szabályozni a Magyar Nemzeti Bank helyzetét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szekeres Imre (MSZP) jelezte, hogy a frakciója mindkét javaslatot támogatja, ahogy a házszabálytól való eltéréssel történő tárgyalást is. Közölte: azért is támogatják a javaslatokat, mert a gazdasági bizottsági indítványokat már megelőzték hasonló tartalmú szocialista javaslatok, de mivel valamelyest eltérnek ezek, az MSZP módosító indítványokat nyújt be a bizottsági előterjesztésekhez. Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke azt mondta: a kormány folyamatosan figyeli a helyzetet az otthonvédelmi monitoring bizottságon keresztül, ezért kezdeményez újabb és újabb pontosításokat az eredeti otthonvédelmi csomagon.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36