13 °C Budapest

Hoppon maradnak a BAR-listások: ők az akcióterv vesztesei?

2011. szeptember 13. 14:33

Nagy fejfájást okozhat a problémás hiteleseknek a kormány által bejelentett rögzített árfolyamon történő végtörlesztés. Az ugyanis, hogy a több mint 90 napja nem fizető adósok igénybe tudják-e venni a lehetőséget nagymértékben a bankok hozzájárulásán és feltételein is múlik. A miniszterelnök által is támogatott koncepció ugyanakkor az ingatlanpiacra is kifejtheti hatását, mely nyomán további áresés is bekövetkezhet.

Orbán Viktor hétfői, napirend előtti felszólalásában többek között támogatásáról biztosította a Fidesz-KDNP országgyűlési frakció azon javaslatát, miszerint lehetővé tennék, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. Az elképzelés szerint ezt mindenki költségmentesen tehetné meg.

Amennyiben a koncepcióra igent mond az országgyűlés, s az Alkotmánybíróság, valamint az Európai Bíróság sem kaszálja el, úgy sokak számára megnyílik a lehetőség, hogy adósságukat egy összegben végtörleszthessék a rögzített árfolyamon. Erre több lehetősége is nyílik az adósoknak; a szerencsésebbek megtakarításaikat áldozhatják fel erre a célra, míg mások piaci kamatozású forintkölcsön igénybevételével tehetik ugyanezt. Arra, hogy kinek is érheti meg a hitelkiváltás már korábbi cikkünkben kitértünk. Természetesen fontos megjegyeznünk, hogy a miniszterelnök bejelentése szerint a hitelintézeteknek nem lesz előírva a kötelező forinthitel nyújtása, ez ugyanis véleményük szerint megindul majd állami kényszer nélkül is.

Ugyanakkor nagy kérdés mi van azokkal a már 90 napon túli nem fizető adósokkal, akik megtakarítással aligha rendelkeznek, valamint késedelmük miatt hitelképtelennek minősülnek és így aligha tudnak a hitelkiváltásban gondolkodni.

Számukra egyetlen lehetőség adott, hogy igénybe vegyék az előtörlesztés lehetőségét; mégpedig hogy kiszállnak a hitellel terhelt ingatlanból és az eladásból finanszírozzák a végtörlesztést. Ebben az esetben viszont a bankok motivációja okozhat fejfájást a problémás hiteleseknek. Hiszen egy késedelembe esett adós csak a bankkal karöltve tud értékesítésbe kezdeni. Innentől kezdve pedig a bank motivációján múlik, hogy lenyeli-e az árfolyam különbözetből adódó veszteséget, hogy az értékesítésből csökkentse a nem fizető adós okán jelenlévő kockázatát, vagy hagyja bedőlni az ingatlant, melyet később immár önállóan értékesíthet.

A bank a késedelmes hitelek esetén viszont az árverési kvóta miatt csak korlátozott mennyiségben indíthat meg kényszerértékesítéseket, így ez is kockázatot ró a hitelintézetekre. Abban az esetben viszont, ha a hitelintézet vállalja az árfolyamveszteséget és az adóssal karöltve értékesíti az ingatlant, akkor megkerülheti a kvótarendszert. Nagy kérdés tehát, hogy a pénzintézetek miként vélekednek a kérdésről. Amint zöld utat kap a koncepció, minden bizonnyal tisztábban fogunk látni a témával kapcsolatban, s a bankok is megfogalmaznak majd cselekvési terveket.

Tiszta lappal új lakásban?

Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint megszaporodhat azok száma, akik a fix árfolyamon történő előtörlesztés hatására úgy döntenek, hogy eladják ingatlanukat és abból finanszírozzák a hitelkiváltást. Véleménye szerint az is elképzelhető, hogy az eladók egy része megjelenik a vevői oldalon is, ami ellensúlyozza az általuk generált kínálati többletet, csökkentve ezáltal az árakra gyakorolt nyomást. Most még nehéz előre jelezni, hogy a fenti erők eredője milyen hatással lehet az árakra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének közlése szerint 3 hónap áll majd a problémás hitelesek rendelkezésére, hogy a rögzített árfolyamon történő előtörlesztést válasszák. Rutai Gábor, a Duna House vezető elemzője szerint van kereslet, így nem kizárt, hogy képesek lesznek a bedőlt hitelesek megszabadulni az ingatlanuktól, de a vásárlói oldal nagyon ár-érzékeny. A jelenlegi- és a rögzített árfolyam közötti ~23 százalékos különbözet azonban lehetőséget biztosít az eladóknak arra, hogy lejjebb vigyék az áraikat, hiszen van mozgásterük. Ha leviszik az árat, még akkor is előfordulhat, hogy fennmaradó tartozás nélkül, vagy a jelenlegi lehetőségeknél jóval kisebb arányú tartozással szálljanak ki a devizahitelből. Ennek nyilván rövidtávon akár 5-10%-os árcsökkenés lehet a hatása.

Rutai Gábor szerint ha a következő időszakban azok is élnek majd az előtörlesztéssel, akiknek még él a szerződésük és lesznek Forint-alapú támogatott hitelek, amelyek a kisebb lakáshoz való jutást támogatják, akkor stabilizálódhatnak majd az árak és jelentősen fellendülhet az ingatlanpiac.

Ugyanakkor Déry Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy azon tulajdonosok, akiknek az ingatlan értékesítése és a hitel végtörlesztése után nem marad elégséges önereje az újrakezdéshez, azok nagy számban jelenhetnek meg az albérleti piacon.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem