Tekintettel arra, hogy több nagy devizapiaci központ is zárva tart, igen lagymatagon indult a forintpiaci kereskedés. A 315 forinthoz közeli euróárfolyam azért jelzi, hogy péntek délután elromlott hangulat nem igazán javult.
A bankközi piacon a nyitás után 315 körül áll az euró árfolyama. Az amerikai, a brit, az ausztrál, és a kanadai piacok ma még zárva tartanak, ezért gyér a forgalom. Péntek reggel még 310 alatt is járt a kurzus, ám miután a parlament megszavazta az új jegybanktörvényt, jelentősen esett a hazai fizetőeszköz értéke. A befektetők úgy gondolják, hogy az Európai Unió és az IMF által bírált jogszabály elfogadása csökkenti egy készenlétihitel-megállapodás megkötésének esélyeit.

Ez a befektetői rosszkedv az új év első kereskedési napjára is kihat, hiszen a jelenlegi árfolyamszint nem erősebb annál, amit már péntek délután láthattunk.

Ennek megfelelően a svájci frank is erősen nyitott a forinttal szemben. A 260-as szintnél tulajdonképpen csak az augusztusi hisztéria néhány napján volt rosszabb a forint pozíciója.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







