19 °C Budapest

Fiatalság. Bolondság?

Pénzcentrum
2006. május 4. 08:38

A választásokon általában nagyhirtelen előtérbe kerülnek a fiatal választópolgárok, az első voksolók. Ők még ugye nem szavaztak korábban sosem, ergo ropogós, friss ikszekről van szó. Nehezebb is megtippelni, hova zuhannak a keresztek, megremeg-e a kéz a nagy pillanatban. Amivel a pártok is tisztában vannak: a mai fiatalok, huszonévesek nagy része politikailag inaktív, a közélettel szemben

A választásokon általában nagyhirtelen előtérbe kerülnek a fiatal választópolgárok, az első voksolók. Ők még ugye nem szavaztak korábban sosem, ergo ropogós, friss ikszekről van szó. Nehezebb is megtippelni, hova zuhannak a keresztek, megremeg-e a kéz a nagy pillanatban.

Amivel a pártok is tisztában vannak: a mai fiatalok, huszonévesek nagy része politikailag inaktív, a közélettel szemben szkeptikusan viselkedik, nem érdekli a politika, megcsömörlöttek. Ezért lényeges, hogy először egy fiatalokból álló szervezet álljon a párt mellett-alatt (lehet persze több is), akik idővel megerősödve, esetleg saját arculattal a nagypolitika porondjára lépve képesek megszerettetni a képviselt programot, eszméket saját generációjukkal. Mivel minden korosztálynak megvan a maga szókincse, érzésvilága, szubkulturája, feltételezhető, hogy egy ilyen formáció - mondjuk azt - divatosabban tudja tálalni az aktuálisan átnyomandó üzeneteket. Cool.

Ezen ifjúsági szervezetek vezetői, mint fiatal titánok ügyesen tudják felkavarni a napi politika állóvizét, másrészt a tagságból remekül fabrikálható az aktivista-bázis. Ami, állapítsuk meg, nem jön rosszul egy választási kampány során. Mégiscsak jobban néz ki, ha a szórólapot egy szimpatikus fiatalember nyomja a kiszemelt járókelő keze ügyébe.

Come on, fiatalok

Gründolt is minden nagyobb politikai erő a maga háza tájára valami fiatalosat, ami olyan sikk.

Az MSZP "társult ifjúsági szervezete" a FiB, Fiatal Baloldal (Komássy Ákos vezetésével) próbálja megüzenni a jövő reménységeinek: szociáldemokrácia rulz. Akció, kaland, lendület.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mindamellett ők a legkorosabb szervezet mindenik közül, a KISZ-Demisz, illetve a Baloldali Ifjúsági Tömörülés romjain létrejött FiB-ISZ (Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták) kései utódai. S bár a honlap sem ezzel, sem a taglétszámmal nem kérkedik különösebben ("a tagság létszáma is napról napra nő" - www.fib.hu), a választások heteiben szépszámmal lehetett látni bátorság-pirosba bújt, pejhedző állú aktivistákat a köztereken.

Adott már a FiB országos hírnévre szert tett politikusokat is az MSZP-nek (elég csak Újhelyi Istvánra, Tóbiás Józsefre, vagy Zuschlag Jánosra gondolni), és nem csak az utcán, hanem az országis médiában is rendületlenül segítették a szocialista kampányt. A FiB-es kútfőből pattant ki a - Fresh együttessel és VV Lacival dúsított novemberi kampánynyitányon bemutatott - szélkakasos anti-Orbán agitáció, és a Szent István-terv/Mikola István-terv vélt árnyoldalait bemutató konzervjövős riogatás is (www.konzervjovo.info).

Az SZDSZ fiatal tálentumait a hatszáz főt számláló Új Generáción (www.ujgeneracio.hu) belül szocializálja, mely - 1999-es alakulással - 2001 óta tagja hivatalosan is a Magyar Liberális Pártnak. Kis taglétszámukhoz viszonyítva jelentős súllyal bírnak az eszdéeszen belül, alapító elnökük, Gusztos Péter (www.gusztos.hu) lassacskán napi szereplője a honi médiának, ha drogokról ("könnyű drogokról") és az ehhez fűződő dekriminalizációról van szó. A mostani választások első fordulójában 18 egyéni jelölt állítására vállalkoztak, köztük a szervezet meglehetősen csinos és érdekes vezetéknevű elnöknőjével, John Emesével (www.emese.hu). A rövid ismertetőben még közölni illendő, hogy az ÚG-nak Melegjogi Munkacsoportja is van, mely meglehetősen egyedülálló és véleményes kezdeményezés. A nagyobb taglétszámú FiB-el szemben az Új Generáció valóban inkább "csak" kiindulási pontot jelent a szabadelvű politikai ambíciókkal kacérkodóknak. (folyt.köv)

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 10. 18:25
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, ahol új szakembert választottak a digitális...
Holdblog  |  2026. június 10. 12:01
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság már a kezdő sípszó előtt történelmet írt. Először rendez három or...
Bankmonitor  |  2026. június 10. 08:44
Évente tízezrek mehetnek el egy bankszámlára úgy, hogy észre sem veszed. Anna 47 000 forintot fizete...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?