Ez az ára az "egykulcsos" adónak - a kompenzáció kompenzációja

MTI
2012. január 17. 13:02

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okoz a rájuk eső 5 százalékos béremelés végrehajtása - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a mai kormányszóvivői tájékoztatón.

Összesen 450-700 ezer munkavállaló béremelését segítheti elő a központi költségvetés az erre a célra fordítandó 21 milliárd forintos keretből - véli az államtitkár. A pályázó munkáltatóknak vállalniuk kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójuknál végrehajtják, valamint azt, hogy 2012-ben legalább megtartják - vagyis nem csökkentik - dolgozóik létszámát.

A munkáltatóktól elvárt 5 százalékos emelésből nem a teljes összeget, hanem 2, illetve 3 százalékot vállalna át az állam - hangsúlyozta az államtitkár. A pályázatok megjelenése február végén, március elején várható. Előtte módosítani kell a foglalkoztatási, illetve a költségvetési törvényt is.

Nagy kérdés, hogy milyen egyéb kritériumokat határoz majd meg a kormányrendelet. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, milyen feltételek alapján állapítják majd meg, mely cégek nem képesek végrehajtani az elvárt béremelést. A tárca akkor azt ígérte, hogy a kormány döntését követően kívánnak a részletekről tájékoztatni. Az államtitkár által ismertetett kritériumok azonban egyelőre elég tág kör számára biztosítanának állami forrásokat a béremeléshez, ami azt is lehetővé tenné, hogy az arra egyébként rá nem szoruló cégek is állami pénzeket igényeljenek. 

Ezt az aggodalmat Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára is osztja. Korábban a Pénzcentrum.hu-nak azt nyilatkozta: nagyon fontos, hogy valóban azokhoz a cégekhez kerüljön a támogatás, amelyek önerőből nem tudnák végrehajtani az elvárt béremelést. Ezért egzakt pénzügyi mutatókat kell meghatározni, amelyek alapján támogatást lehet majd igényelni, s ezzel szemben elvárásokat is kell támasztani. Kiindulási alap lehet a dolgozók jelenlegi átlagkeresete. Mindezekről azonban nem szólt a tájékoztatón az államtitkár.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?