Ebből főz jövőre Magyarország - hajnali igen a költségvetésre

MTI
2011. december 20. 08:03

Ma hajnalban elfogadta az Országgyűlés a 2012. évi költségvetést, amelyen még a hétfői ülésnapon is változtattak a képviselők a kormány kezdeményezésére.

A büdzsé előző heti átírása után a végleges fő számok csak a határozathozatal előtti órákban alakultak ki, a parlament így 576,2 milliárd forintban állapította meg az ország jövő évi hiányát.

A képviselők 255 igen szavazattal, 48 nem ellenében döntöttek Magyarország új központi költségvetéséről. A javaslatot a kormánypárti képviselőkön kívül kizárólag a független Pősze Lajos támogatta, míg a hajnali 4 óra 15 perckor sorra kerülő szavazást kiváró szocialista, jobbikos és LMP-s politikusok ellene voksoltak. A Ház kérte a jogszabály sürgős kihirdetését.

A költségvetési törvény 2012-re 4,2 százalékos éves inflációval, 0,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 299,4 forintos euróárfolyammal számolta át a költségvetést.

A költségvetés elfogadásával törvénybe foglalták a korábban már betervezett 200 milliárd forintos tartalék zárolását, a kamatkockázati tartalék 52 milliárd forintos növelését, illetve a magánnyugdíj-pénztári járulék átirányítását az állami nyugdíjbiztosítási alapba, ami 48 milliárd forintot jelent, továbbá a dohánytermékek jövedéki adójának, 20 milliárd forint többletbevételt eredményező emelését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A költségvetésben az euróválság okozta kockázatok kivédésére a 2012. évben is eltervezett rendkívüli kormányzati intézkedések tartalék-előirányzata kiegészült az Országvédelmi Alap speciális, a költségvetési kockázatok kivédését szolgáló előirányzatával. Mindez együttesen biztosítja a 2,5 százalékos hiánycél biztonságos tartását.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29