Az árréstop hatása már megjelent az áprilisi adatokban, hiszen az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal mérséklődött a márciushoz képest.
Egyre többen választják a karácsony előtti bevásárláshoz a személyi kölcsönöket, nem mindegy viszont, hogy melyik banknál veszünk fel hitelt. A kamatok között akár kétszeres különbség is lehet, így a megfelelő termékkel százezreket spórolhatunk. Körképben mutatjuk meg, hol találod most a legolcsóbb személyi kölcsönt.
A karácsony előtti nagybevásárlást egyre többen oldják meg áruhitel helyett személyi kölcsönből, ezzel ugyanis több boltból is beszerezhetünk ajándékot, ráadásul a karácsonyfát és az ünnepi menüt is fizethetjük ebből. A jegybanki adatok szerint egyébként
ennek köszönhetően pedig már több olyan terméket is találunk, amelynek 10 százalék alatti kamatai vannak. Persze jelentős különbségek vannak az egyes bankok ajánlatai között, ezért megvizsgáltuk, hogy melyik pénzintézethez érdemes fordulni kölcsönért.
Ki a legolcsóbb?
A legolcsóbb személyi kölcsön megtalálásához két számítást végeztünk. Mind a két esetben 1 millió forintot igényeltünk három éves futamidőre. Az egyik számításnál 200 ezer, a másiknál 300 ezer forintos havi nettó igazolható, számlára érkező jövedelemmel számoltunk.
A 200 ezer forintos jövedelemnél a legolcsóbb ajánlatot az MKB nyújtja, náluk 11,34 százalékos THM mellett vehetünk fel személyi kölcsönt, ami 32 ezer forintos törlesztőrészletet jelent. A különbségek egyébként jelentősek, több banknál is 15 százalék feletti a THM, ami azt jelenti, hogy a hitel után fizetett összes költség 162 ezer forint helyett akár 347 ezer forint is lehet.
A magasabb jövedelemi kategóriában (havi 300 ezer forint) viszont a legtöbb bank olcsóbban ad kölcsönt, ami elsősorban a kisebb kockázat miatt lehet így. Itt a K&H ajánlata a legolcsóbb (31 ezer forintos törlesztőrészlet), így az MKB a második helyre szorul a 32 ezres havi részlettel. Érdemes még kiemelni a CIB-et is, amely ekkora jövedelem mellett 10 százalék alatti THM-mel, 32 ezer forintos havi részlettel kínál hitelt. Az első három helyezettnél a törlesztőrészletben kevesebb, mint ezer forintos különbséget fedezhetünk fel.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mi alapján döntsünk?
A THM-nél, a törlesztőrészleteknél és a teljes visszafizetendőben is csak kisebb különbségek vannak a személyi kölcsönök dobogós helyezettei között, így ezek alapján úgy tűnhet, hogy mindegy, melyik bankot választjuk. Lényeges azonban, hogy a kedvezményes kamathoz az adott banknál folyószámlát kell nyitnunk, beérkező jövedelemmel, emiatt pedig
Persze nem ez az egyetlen tényező, amit érdemes figyelembe vennünk. Ha ugyanis más pénzügyi terméket is szeretnénk igénybe venni a banknál, akkor olyan pénzintézethez érdemes fordulni, ahol ehhez a termékhez (pl: számlavezetés) szintén jó feltételekkel juthatunk hozzá.
A legjelentősebb termék viszont a lakáshitel lehet, amelynek a költségei (kamata) minden egyéb banki terméknél jelentősebbek, így ha olyan bankot választunk, amely alacsony lakáshitel kamatokat kínál, akkor ezzel is jól járhatunk. Ugyan vannak kivételek, azonban általánosságban elmondható, hogy azok a bankok kínálnak olcsó személyi kölcsönt, amelyeknél a lakáshitel is alacsony kamatozású.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


