Devizahitelesek, figyelem! Fontos határidő közeleg: itt az utolsó lehetőség

2019. május 13. 20:02 2 perc

Május végéig nyilatkozhatnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. ügyfelei arról, hogy élni kívánnak-e az idén felkínált kedvezményes visszavásárlási lehetőségekkel, ezt követően akár őszre döntés születhet a cég jövőjéről - mondta a Magyar Nemzetnek Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.

A hétfői lapszámban megjelent cikk szerint eddig 19 901 válasz érkezett a mintegy 32 500 megkeresett ügyféltől. Közülük 3779-en választották az egyösszegű és 14 106-an a részletfizetést, 2016-an pedig úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is bérlők maradnának. Fónagy János szerint a mostani visszavásárlási körrel várhatóan teljesíti kitűzött céljait az eszközkezelő.

Az államtitkár az interjúban elmondta: a hónap végéig várják a programban részt vevők nyilatkozatát ingatlanuk visszavásárlásáról. Akik nem tudnak vagy nem akarnak élni a lehetőséggel, ugyanúgy bérlőként lakhatnak tovább otthonukban. Az eszközkezelő azok nyilatkozatát várja, akik a 2011-ben indult kezdeményezés keretében beléptek a programba, és most kedvezményesen, részletben vagy egy összegben visszavásárolnák ingatlanjukat, amelyben jelenleg bérlőként lakhatnak.

A konstrukció keretében az állami vállalat több mint 36 ezer bajba jutott devizahiteles család házát, lakását vette meg a bankoktól, és kedvezményes bérleti díj ellenében biztosította a továbbiakban is a lakhatást.

Jelenleg átlagosan 11 600 forint a ügyfelek által fizetett bérleti díj.

A tájékoztató kézhezvételétől számítva hatvan napig lehet nyilatkozni. Az államtitkár a Magyar Nemzetnek azt hangoztatta: a jelenlegi kabinet nem engedi, hogy ismét olyan helyzet alakuljon ki, mint amilyen a devizahitelezés bedőlése nyomán több százezer embernek okozott egzisztenciális vészhelyzetet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02