Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél.
A devizahitelesek 86 százaléka szívesen fixálná a törlesztőrészletét - derül ki a jegybank friss felméréséből. A forintosított hitelek ingyenes felmondására 91 napunk van, azonban nem érdemes az utolsó pillanatig várnunk a kölcsönünk lecserélésével, mivel több olyan falba ütközhetünk, amelyre nem figyelve könnyen kicsúszhatunk a határidőből.
A devizahitelesek mindössze 14 százaléka nem váltaná át a forintosított kölcsönét fix kamatozású hitelre - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által készített felmérésből. Emellett a devizahitelesek az alacsonyabb törlesztőrészletek miatt is szívesen váltanák ki a szerződéseiket.
Kinek érdemes kiváltani a hitelét?
- mondta Szabó József, az MNB fogyasztóvédelmi igazgatója.
Az alábbi lehetőségekkel lehet élni a hitelkiváltás során:
- Azonos futamidő mellett alacsonyabb kamatú (ezzel együtt törlesztőrészletű) lehet a hitelünk
- Rövidebb futamidő mellett valamivel magasabb törlesztőrészlettel (gyakran alacsonyabb hiteldíjjal)
Így válthatjuk ki a hitelünket
- tette hozzá Szabó. Az alábbi tényezőket kell minden hitelkiváltáskor figyelembe venni:
- Megtakarítható összeg (törlesztőrészlet)
- Futamidő
- Kamatszint
- Teljes hiteldíj mutató (THM)
- Szerződési feltételek
- Egyéb költségek
Az elszámoló levél kézhezvételétől számítva 31. napon módosul a szerződésünk, ettől kezdve mondhatjuk fel a hitelünket ingyenesen. Erre 60 nap áll rendelkezésünkre. Ha nem szeretnénk, hogy a bank figyelembe vegye a hitelfedezeti mutatót és a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót, akkor a 91 napos határidőn belül kell felmondani a hitelünket.
A régi bankunk nem számolhat fel díjakat a hitel felmondásakor, az új banknál viszont lehetnek költségeink. Az ügyfelekért folytatott verseny miatt ezek a költségek sok helyen jóval alacsonyabbak, mint egy teljesen új hitelszerződés kötésekor.
A hitel felmondása után a banknak nem kötelessége mégis továbbvinni a szerződést, ha az ügyfél meggondolja magát. Emiatt az új bankunknál érdemes az előzetes hitelelbírálást megvárni (azaz, hogy biztosan igényelhetjük a kölcsönt), mivel, ha ezt nem tehetjük meg, akkor egy összegben kell törleszteni a tőketartozást a régi bankunk felé.
Mire figyeljünk az új hitelnél?
A forintosítással megszűnt a hitelek árfolyamkockázata, azonban a kamatkockázat továbbra is fennáll. Ez azt jelenti, hogy a későbbiekben a törlesztőrészletünk megugorhat, ha a BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) növekedésnek indul.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdemes figyelni a hitelközvetítőkre, akik részt vehetnek a hitelkiváltásban, azonban ezért az ügynök nem fogadhat el jutalékot.
Az alacsonyabb törlesztőrészlet vonzó lehet, azonban a kamatok fixálásával kiszámítható hitelhez juthatunk, azonban lehet, hogy ezzel valamivel magasabb törlesztőrészlettel kell számolnunk. Ezt mindenkinek magának kell mérlegelni.
A késedelmes vagy árfolyamgátas hitelek esetén előfordulhat, hogy az új bank elutasítja a hitelkérelmet, de emiatt még nem érkezett panasz az MNB-hez.
A lakás takarékpénztárak (LTP) kiutalási ideje 90 nap, így ha ilyen szerződéssel akarunk törleszteni, akkor érdemes minél előbb elindítani a folyamatot. Ha a megtakarítási időszakból még nem telt el 4 év, akkor az állami támogatást elveszítjük.
Érdemes kiszámolni, mivel járunk jobban:
- Elveszítjük a támogatást, de csökken a törlesztőnk vagy
- Az LTP- lejáratakor elő-, vagy végtörlesztünk, de a kiváltott hitelünk nem lesz kombinált, így a törlesztőrészletünk valamivel magasabb lesz és az LTP-t is tovább kell fizetni (ebből a szempontból a Unit-Linked is hasonló)
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál
- Pénzmosásra nyitott bankszámlát - most bíróság elé kell állnia
- A kínai és az orosz elnök szerint kapcsolatuk ad stabilitást a világnak
- Közös fejlesztésbe kezd Japán három legnagyobb autógyára
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén