A mai naptól működik a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. információs telefonvonala. A helyi tarifával hívható kék számon a törvényben megszabott jogosultsági feltételekről kaphatnak általános tájékoztatást az érdeklődők.
Az Országgyűlés a napokban fogadta el a Hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényt, így minden feltétel ismertté vált. Mint ahogy arról korábban a Pénzcentrum.hu is beszámolt a NET program azokon a leginkább rászorult hiteladósokon segít, akiknek a szerződését a hitelező bank már felmondta, és ingatlanuk a kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanok közé került.
Cikkünk a témában:"Fontos levelet hoz a postás a lakáshiteleseknek januárban"
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2011. december 15-től információs kék számon érhető el, amelyen az Eszközkezelő munkatársai munkanapokon 8.00 és 18.00 óra között válaszolnak a jelzáloghitel-törlesztés miatt nehéz helyzetbe került hiteladósok jogosultsági feltételekkel kapcsolatos kérdéseire. Az érdeklődők a programról általános tájékoztatást a helyi tarifával hívható 06-40-100-444 -es kék számon kaphatnak.
Kevesek kiváltsága lesz az 5%-os lakáshitel? Minden banki ügyfélnek fájhat a kormány új THM-plafonja
Nem túlzottan új, de új formában tálalt ötlettel segítené a kormány, hogy még többen juthassanak lakáshitelhez.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.