Banki adatokat tartalmazó adatbázis foglalt le a GVH

Pénzcentrum
2012. május 3. 10:04

Lefoglalta a GVH a Bankárképző Központnál a bankok közös adatbázisát, a BankAdat rendszert. A vizsgálat a végtörlesztési célú forinthitelekkel kapcsolatban felmerült banki kartellgyanúval áll összefüggésben - számolt be a HVG.

Meglepetésszerűen lefoglalták a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkatársai a Bankárképző Központnál a bankok közös adatbázisát, a Magyar Bankszövetség által létrehozott BankAdat rendszert, miután a hivatal ehhez engedélyt kért és kapott a bíróságtól.

Az elektronikus adathordozók és dokumentumok lefoglalása a Rogán Antal és mások bejelentését követő vizsgálat része. A bejelentésekben többek között a fideszes országgyűlési képviselő azt gyanította, hogy a bankok összejátszottak a végtörlesztési célra adható forinthitelek kamatemelései során.

Juhász Miklós, a GVH elnöke most elmondta, még nem tudják, hogy a kamatemelésekkel a bankok megsértették-e a versenytörvényt. Pillanatnyilag Juhász szerint nincs bizonyítékuk arra sem, hogy a bankközi adatbázist törvénysértő módon használták volna fel a bankok, kimerítve esetleg a versenytörvényben egyébként nem szereplő információs kartell fogalmát.

A hasonló vizsgálatok másfél-két évig elhúzódhatnak, a bankok számára negatív döntés esetén akár több milliárd forint bírságot is befizethetnek az államkasszába.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36