Egyre többen perelnék be a bankokat a devizahitelek magas törlesztőrészlete miatt. Az egyik ilyen csoport, a Magyar Szociális Kerekasztal körül szerveződő Pertársaság a Hitelkárosultakért szakértőjétől, Barabás Gyulától megtudtuk, náluk eddig több mint hatszázan jelezték, hogy bíróságra vinnék ügyüket - írja a Népszabadság.
A nehéz helyzetben lévők legnagyobbrészt lakáshitelesek, de vannak olyanok, akik az autó-, áru- vagy szabad felhasználású kölcsönüket nem tudják fizetni, a bankok mellett pedig lízingcégeket, pénzügyi vállalkozásokat is perbe vinnének. A károsultakat ingyenes jogi tanácsadással (kiderüljön, van-e egyáltalán értelme perelniük), keresetlevél-mintákkal segítik, illetve olyan ügyvédekkel hozzák össze, akik az ilyenkor szokásos díjazások negyedéért-ötödéért elvállalják képviseletüket - mondta a lapnak.
Eredetileg ugyan azt tervezték, hogy pertársaságokat szerveznek, ám mivel az esetek eltérnek egymástól attól függően, hogy mely banktól mikor és milyen konstrukcióban vették fel a hitelt, ezért végül úgy döntöttek, hogy minden ügyben külön járnak el. A hitelszerződésekben formai és tartalmi hibákat keresnek, olyan elemeket, melyek nem felelnek meg az akkor hatályos törvényi előírásoknak, megvizsgálják, hogy a bank kellő mértékben felhívta-e a figyelmet a lehetséges kockázatokra, így az árfolyam kedvezőtlen alakulásának veszélyére.
Vitatják a szerződések egyoldalú módosításának gyakorlatát is: a bankok 2008 végén, 2009 elején az országkockázat emelkedése miatt dráguló forrásaikra hivatkozva kamatot emeltek, ám később a helyzet kedvezőbb alakulását a hitelek terhe már nem követte. Egy szerződés semmisnek minősítése esetén vissza kell állítani az eredeti állapotokat, ami azt jelenti, hogy az ügyfélnek vissza kell fizetnie a hitelt a kamatokkal együtt, ám azokat a pluszköltségeket, melyek az egyoldalú módosításból erednek, a bank nem követelheti.
Mindezeken túl a szervezet jogászai dolgoznak egy konkrét eseten alapuló, de általános kereseten is, melyhez "becsatlakozókként" más károsultakat is várnak. A tervek szerint augusztus végére összeálló kereset alapja a hitelintézeti törvény azon passzusa, mely szerint megtámadhatók azok a termékek, melyeknél a kockázatot nem becsülték fel kellő mértékben, márpedig a devizaárfolyamok várható alakulásával ez a helyzet - fogalmazott Barabás Gyula. A szakértő szerint azonban elsődleges céljuk nem a hitelszerződések semmisségének kimondatása, azt akarják elérni, hogy a bankok ügyfelei ket egyenlő félként kezeljék, üljenek le velük tárgyalni a helyzet rendezéséről, és vegyék ki részüket az árfolyam-ingadozás kezeléséből, ne hárítsák azt egy az egyben az adósokra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Úgy kellett már ez a pénz a városoknak, mint egy falat kenyér: gigatámogatást kap rengeteg település
Az OTP Bank az előző uniós ciklus kezdete óta közel 400 önkormányzati fejlesztéshez nyújtott kiegészítő forrást.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


