A nyomor vámszedői az adóhatóság célkeresztjében

Pénzcentrum
2011. október 17. 12:34

Az uzsorások és nyerészkedők nyomába eredt az adóhivatal. A hatóság közleménye szerint fél tucat olyan magánszemélyt vizsgálnak, akik esetenként 50 százalékos kamatra nyújtottak kölcsönt, vagy hitelközvetítőként károsították meg ügyfeleiket. A károsultak között akad olyan, aki mintegy 9 millió forinttal tartozik az elkövetőknek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jelzése, illetve közérdekű bejelentések alapján fél tucat olyan budapesti, illetve Pest megyei magánszemélyt vizsgál, akik 20-40, esetenként 50 százalékos kamatra nyújtottak kölcsönt más magánszemélyeknek, vagy hitelközvetítőként károsították meg ügyfeleiket. Az eljárások között akad olyan, amelyben több mint húsz károsult érintett, fejenként 72 ezer forinttól közel 9 millió forintig terjedő uzsorakölcsönnel

A vizsgálatok eddigi tapasztalatai alapján elmondható, hogy az uzsorakölcsönök menete az esetek többségében igen hasonló volt; az általában banki, vagy egyéb kölcsöntörlesztéssel hátralékban lévő adósok - ingatlantulajdonaik megmentése érdekében - hirdetés, vagy ismerős útján jutottak el az uzsorásokhoz, akik a kért összeget jellemzően rövid (2-3 hónapos) futamidőre, magas kamatra adták kölcsön.

A jövedelemszerzés látszatát kerülendően - a közjegyző által is hitelesített - szerződésben kamatot nem tüntettek fel, de hitelösszegként nem a ténylegesen nyújtott, hanem a már kamatokkal terhelt összeget tüntették fel és ennek erejéig az adósok ingatlanjaira jelzálogjogot jegyeztettek be. Az adósok az uzsorakölcsön törlesztéséhez - és az erőszaktól sem visszariadó "behajtást" megelőzendően - újabb hitel felvételére kényszerültek és így egyre jobban eladósodtak.

Az ellenőrzések során egy új jelenségre is felfigyelt az adóhatóság. Előfordult olyan eset, hogy egy hitelközvetítéssel foglalkozó társaság tulajdonosa a cégéhez forduló ügyfeleket - a banki kölcsön elbírálásáig, illetve folyósításáig - 12-20 százalékos kamatra adott magánhitellel "segítette ki". A magánkölcsönhöz kapcsolódóan a kamatkikötés mellett szerződési díjat és folyósítási jutalékot is felszámított, amelyek plusz bevételekhez juttatták amellett, hogy a pénzintézetek természetesen a hitelközvetítőnek járó jutalékot is megfizették a társaság számára.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ilyen jellegű vizsgálatokat nehezíti, hogy a kölcsönt igénybe vevő adósok többnyire megfélemlített személyek, akik nem minden esetben mernek nyilatkozatot tenni. Az azonban már az ügyek jelenlegi állása mellett is megállapítható, hogy a kölcsönt nyújtó magánszemélyek nem szerepeltettek bevallásukban akkora jövedelmet, amely fedezetet nyújtott volna a kihelyezett hitelekre, továbbá a kölcsönnyújtásból származó jövedelmüket nem vallották be és adót sem fizettek utána. Mindezzel esetenként több tízmillióval károsították meg az állami költségvetést. A NAV közlése szerint az ügyekben folyik az eljárás.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. június 11. 21:04
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A SpaceX IPO-ja nem egyszerűen egy tőzsdei bevezetés, hanem egy k...
MEDIA1  |  2026. június 11. 18:41
A CPJ arra kéri az EU-tagállamokat, hogy támogassák a magyar médiaszabadság helyreállítását, vonják...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29