A nagy bejelentés: itt a devizahitelesek csomagja

Pénzcentrum
2011. december 15. 12:37

30-35 százalékkal kisebb havi terhet tesz lehetővé a devizahitelesek számára a kormány és a Bankszövetség megállapodása, a rögzített árfolyam feletti rész kétharmadát a bankok, harmadát az állam viseli. Ez előbbinek 600, utóbbinak 300 milliárd forintos terhet jelent öt év alatt, de ennyi teher lekerül a devizahitelesek válláról - jelentette be ma Matolcsy György. 2013-tól a bankadó felére csökken. Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke a sajtótájékoztatót követően a Portfolio.hu-nak pontosított: nem a rögzített árfolyam fölötti teljes összeget vállalják át a bankok és az állam, hanem csak az efölötti kamattartozás alapján halmozódó összeget.

A végtörlesztésről és a növekedés pénzügyi feltételeinek megteremtéséről is szó esett a bankok és a kormány közötti tárgyalásokon - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, bejelentve: megszületett az egyezség. Ezt követően a felek (a Bankszövetség részéről Patai Mihály elnök és Gyuris Dániel alelnök, a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről Matolcsy György miniszter és Pleschinger Gyula államtitkár) aláírták a kormány és a Bankszövetség megállapodását.

Nagyon nehéz, de végül sikeres egyeztetésre és tárgyalássorozatra teszünk pontot. A magyar gazdaságtörténet egyik legnehezebb feladatáról van szó, ebből a labirintusból a Bankszövetséggel, a PSZÁF-fal és az MNB-ből a kormány menekülési utat ajánl nagyjából egymillió devizahitelesnek - mondta Matolcsy György, megköszönve az említett együttműködő feleknek, hogy szaktudásuk javát adva tető alá hozhatták a megoldást.

Ez egy devizahitel-kiváltási megállapodás, amely a frankban, euróban, jenben eladósodottakat önkéntes döntés alapján vezetik ki a csapdából -fogalmazott Matolcsy. Az egyezség alapján a pénzintézetek és a kormány megosztja a devizahitelek terhét, és ebben részt vállalnak az ügyfelek is. Három szereplő között tehermegosztás tehát ez - húzta alá a miniszter.

Megállapodás a lakossági deviza jelzáloghitelek kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztésével kapcsolatos szabályok módosításáról

180 forintos frankárfolyamig az ügyfél, efölött az állam és a bankrendszer 1/3, 2/3 arányban veszi át a terheket - jelentette be Matolcsy György. A havi törlesztési terhet ez 30-35%-kal csökkenti - mondta. 6500 milliárd forint körül devizahitel-állományól van szó, ez a GDP több mint egyötöde. A teherlevétel a családokat érinti, ez jelentős többlet vásárlóerőt jelent majd jövőre - mondta Matolcsy.

Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke a sajtótájékoztatót követően a Portfolio.hu-nak pontosított: nem a rögzített árfolyam fölötti teljes összeget vállalják át a bankok és az állam, hanem csak az efölötti kamattartozás alapján halmozódó összeget.

A végtörlesztési igény a hitelező részéről visszautasítható abban az esetben, ha a bejelentett végtörlesztési igényhez az adós legkésőbb 2012. január 30-áig nem tudja bemutatni a végtörlesztéshez elegendő összegű, más hitelintézet által kiállított kötelező érvényű hitelígérvényt, vagy a végtörlesztéshez szükséges pénzfedezet meglétét a hitelező banknál vezetett bankszámláján.

A bankok a kedvezményes végtörlesztési árfolyam alkalmazásából eredő veszteségének 30%-át leírhatják.

Mi történik a késedelembe esettekkel?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 90 napot meghaladó késedelembe esett deviza jelzáloghitel-adósok tartozását - amennyiben a deviza jelzáloghitel átváltására korábban nem került sor - forintra váltják, és a tartozás 25%-át elengedik 2012. május 15-ig, feltéve, hogy a devizakölcsön-szerződés megkötésekor a fedezeti ingatlanok forgalmi értéke összesen a 20 millió forintot nem haladta meg.

A megállapodás fejezetei:

1. a bankszektor és a kormány megosztja a végtörlesztés terheit
2. teljes forintosítással és a fennálló tartozás negyedének elengedésével segítik a jelentős késedelembe esetteket
3. a törleszteni képes adósok esetében a fent említett könnyítés lesz
4. az együttműködés folytatódik, a jövő év elején növekedési paktumot kötnek a kkv-k, az ottonteremtők és az EU-s pályázatokban részt vevők hitelkeresletének kielégítésére

A megállapodás biztosan jó hatással lesz a forint árfolyamára és az ország megítélésére is, ami közérdek - mondta Patai Mihály. Kifejtette: számos kérdésben komoly egyetértés van a kormány és a bankok között. Felismerték: a devizahitelesek problémája nem csak bankszakmai, hanem társadalmi-politikai probléma is.

A bankadón vezetjük át azt a tehermegosztást, amit a Bankszövetség és az állam kialkudott, az állam által vállalt 1/3-os részt leírjuk a következő öt év összegéből - közölte kérdésre Matolcsy György. 2013-ben ezen túl a jelenlegi felére csökkenti a bankadó szintjét az állam.

Az állam feladata a keretmegállapodás jogszabályba foglalása, a megállapodás a devizahitelesek teljes körét érinti - mondta Gyuris Dániel. A technikai részletekről azt mondta: a gyűjtőszámlán halmozódó kamattartozást a bankszektor negyedévente írja le, a halmozódó tőketartozás megosztásra kerül. A megállapodás a devizahitelesek minden körére tartalmaz megoldást, a részleteket jogszabályban rögzítik majd, ez a kormány feladata.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 11. 19:41
A Google a Mediam Groupot nevezte ki hivatalos magyarországi és szlovákiai értékesítési partnerének....
ChikansPlanet  |  2025. július 11. 13:56
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazar...
iO Charts  |  2025. július 11. 11:02
Az osztalékot sokszor összekapcsolják a passzív jövedelem gondolatával, emiatt mára kifejezetten div...
Holdblog  |  2025. július 11. 09:32
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platfo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 11. 20:29