-7 °C Budapest

A behajtók szerint maradhatna a kilakoltatási moratórium

2014. április 23. 08:30

Elfogadható megoldásnak tartja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, hogy a kilakoltatási tilalom tovább tartson - mondta a szervezet elnökségi titkára, Schmidt Zoltán a Magyar Nemzetnek. A lap úgy tudja, hogy a szaktárca már elemzi a feltételeket.

A kamara szerint a moratórium mindaddig érvényben maradhatna, amíg a devizahitel-adósok ügyét végleg nem rendezi a jogszabály - írja szerdai cikkében az újság.

A mostani rendelkezések értelmében május elseje és november utolsó napja között végrehajthatók a kilakoltatások. Mivel az előírások módosításáról egyelőre még nem született döntés, a végrehajtók a következő héttől hozzáláthatnak a jogerős végzések teljesítéséhez.

Az elnökségi titkár elmondta: az eljárások többségénél a követelés nem éri el a százezer forintot, és a tartozások rendszerint közüzemidíj-elmaradás vagy kiegyenlítetlen telefonszámla, parkolási díj miatt halmozódnak fel. A devizahitelekhez kapcsolódó ügyek rendszerint az összes végrehajtás nagyjából 1 százalékát teszik ki. Tavaly az összes eljárás körülbelül 0,09 százalékánál - 400-500 esetben - vált elkerülhetetlenné a kilakoltatás - ismertette.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29