7 °C Budapest

68 milliós bírságot kaptak a bankok a végtörlesztés miatt

Pénzcentrum
2012. március 5. 12:40 2 perc

Közel száz célvizsgálatot és egyedi fogyasztóvédelmi beadvány nyomán indult eljárást folytatott le a PSZÁF eddig a fix árfolyamú végtörlesztéssel kapcsolatos problémák miatt.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztói érdekek védelmében kiemelt figyelemmel kíséri a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre vonatkozó jogszabályok betartását, azok 2011. szeptember végi hatályba lépése óta. A fogyasztók jelzései, beadványai alapján a PSZÁF célvizsgálatokat, illetőleg témavizsgálatot indított az ügyfelek széles körét érintő esetleges jogsértések feltárása, megszüntetése érdekében. A hatóság ennek keretében rendszeresen elemezte a pénzügyi intézmények gyakorlatát, és intézkedésekkel, bírságokkal szabott gátat a fogyasztók széles körét érintő jogsértéseknek.
A PSZÁF-ot tavaly október óta több mint tízezer fogyasztó kereste meg a végtörlesztéssel kapcsolatosan levélben, személyesen, telefonon. A PSZÁF ezek nyomán a fogyasztók szélesebb körét érintő helytelen gyakorlatok gyanúja miatt eddig 19 esetben kezdett célvizsgálatot, az egyedi fogyasztói problémákat jelző ügyek kapcsán pedig további 67 alkalommal indult vizsgálat.

A PSZÁF-nak a végtörlesztéssel kapcsolatos ellenőrzései többek között kiterjedtek a pénzügyi szervezetek által alkalmazott formanyomtatványok tartalmára; a nyomtatványokban rögzített jogszabálysértő feltételek alkalmazására; a végtörlesztéshez kapcsolt költségek felszámítására; a végtörlesztéssel kapcsolatos igazolás, vagy a jelzálogjog törlésére vonatkozó engedély határidőben történő kiadására; a deviza alapú hitelek mellett a devizában folyósított hitelek végtörlesztésének gyakorlatára; a kedvezményes árfolyam alkalmazásával kapcsolatos jogosultság elbírálására, tekintettel a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyam mértékére.

A közelmúltban a PSZÁF 6 intézményt érintően témavizsgálatot is indított a beérkezett fogyasztói jelzések alapján. Több ügyfél ugyanis azt sérelmezte, hogy végtörlesztésük annak ellenére hiúsult meg, hogy minden előfeltételnek megfeleltek, minden szükséges igazolást benyújtottak, s a kívánt fedezet - akár ugyanattól a hitelintézettől sikeresen igényelt forinthitel - is rendelkezésre állt. A végtörlesztési folyamat legvégén azonban pénzügyi intézmények arra hivatkoztak, hogy annak idején, legelső lépésként nem nyújtották be a végtörlesztési igénybejelentést tartalmazó formanyomtatványt. A témával kapcsolatos felügyeleti vizsgálat még folyamatban van.

A PSZÁF a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés pénzügyi intézmények általi végrehajtása kapcsán végzett és már lezárt ellenőrzései során eddig több mint 68 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?