18 °C Budapest

650 milliárdba kerülne a közalkalmazott devizahitelesek megmentése

Pénzcentrum
2011. december 4. 08:07

Mint ismeretes, megkezdte a kormány az állami alkalmazásban állók devizahiteleinek felmérését azzal a nem titkolt szándékkal, hogy valamilyen módon segítséget nyújtson számukra. A Portfolio.hu becsléseket végzett arra vonatkozóan, mekkora lehet az érintettek teljes ingatlan fedezetű devizahitel-állománya, illetve mi várna a bankokra és az államra, ha az állam minden alkalmazottja tartozását végtörlesztené.

Folytatná a kormány a hazai devizahitel-állomány fokozatos leépítését: a Bankszövetségnek tett ígéret ellenére saját alkalmazottaival, vagyis a közszférában és az állami tulajdonban álló vállalatoknál dolgozók megsegítésével folytatná az adósmentést.

A közszférában a KSH adatai szerint közel 740 ezer fő áll alkalmazásában, ehhez hozzá kell adnunk azt a további több tízezres réteget, akik állami tulajdonú, de nem a közszférához tartozó intézményeknél, vállalatoknál dolgoznak. Mivel létszámukról nincsenek pontos adataink, az alábbiakban megelégedtünk azzal, hogy a közszférára becsléseket készítsünk, megjegyezve, hogy amennyiben az állam összes közvetlen vagy közvetett alkalmazottjának segítséget kívánna nyújtani, az ennél akár 20-30%-kal magasabb számokat adna.

Becslésünk során az alábbi feltételezésekkel éltünk:

- a deviza alapú jelzáloghitel szerződések teljes darabszáma 900 ezer (MNB-becslés)
- a deviza alapú jelzáloghitelek teljes összege 5258 milliárd forint (október végi MNB-adat)
- a foglalkoztatottak létszáma 3,863 millió, a közszférában foglalkoztatottaké 740 ezer fő (KSH)
- a deviza alapú jelzáloghitelek 12,5%-át olyan háztartás törleszti, amelyben nincs foglalkoztatott (KSH alapján)
- a közszférában dolgozók arányosan ugyanannyi deviza alapú jelzáloghitel-szerződéssel és tőketartozással rendelkeznek, mint a foglalkoztatottak teljes köre
- egy szerződés egy foglalkoztatottra jut (az átfedéseket nem ismerjük)
- az állam a teljes tartozás végtörlesztéséhez adómentes juttatást ad (erre 12,5 millió forintig törvény adta lehetősége is van)
- a deviza alapú jelzáloghitelek 100%-a frank alapú (a valósában közel 90%), a jelenlegi frankárfolyam 246 forint

Becsléseink szerint a 881 milliárd forintot közelíti a közszféra alkalmazottainak teljes deviza alapú jelzáloghitelállománya. A jelenlegi (246 forintos) frankárfolyam helyett ezt 180 forinton végtörlesztenék az adósok, ami közel 645 milliárd forintnyi forrást igényelne. A bankszektor számára ez a 180 és 246 forint közötti árfolyamveszteség miatt 236 milliárd forintnyi leírást és tőkevesztést okozna, ami közel 2000 milliárd forinttal csökkentené a bankszektor gazdaság felé fennálló (új vagy meglévő) kitettségét (hitelállományát). A 881 milliárd forintnyi devizahitel eltüntetése a bankszektor számára hasonló összegű devizaforrás visszafizetését jelentené, amelynek negatív árfolyamhatását mérséklendő az MNB közel 3 milliárd eurónyi devizatartalék beáldozására kényszerülne.


Érdekes kérdés, honnan teremtené elő az állam a fentiekben 645 milliárd forintnak becsült összeget, illetve mennyi lenne a program teljes költségvetési hatása. A jelenlegi helyzetben nincs arra lehetőség, hogy a központi költségvetésen belül számolja el ezt a kiadást az állam, így minden bizonnyal megtalál költségvetésen kívüli megoldást találni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kézenfekvő megoldásnak tűnik a hitelkihelyezés egy állami bankon keresztül. A 645 milliárd forintnyi ily módon történő hitelkihelyezés nagyjából annyi (60 milliárd forint) tőkét igényelne, amennyivel a Magyar Fejlesztési Bank a közelmúltban megemelte a tőkéjét, a maradék csaknem 600 milliárdot egyéb (piaci) forrásbevonásból tudná kiegészíteni a bank. Ez esetben azonban visszatérítendő hitelről lenne szó, amit akár az állami foglalkozatóknak, akár az alkalmazottaknak (ez utóbbiaknak pl. bércsökkenés formájában) vissza kellene kifizetniük.

Egy másik hatásként a kieső adóbevételt is számításba kell venni, ami akkor jelentkezik, ha nem hitelként, hanem támogatásként nyújtja az állam a közel 645 milliárd forintot, majd pedig csökkentett bér formájában szeretné ezt éveken keresztül visszakapni. A jelenlegi átlagos adóterhelést figyelembe véve ez közel 300 milliárd forintnyi adókiesést jelentene számára évekre elnyújtva.

Akármilyen megoldáson is gondolkodik az állam, egyik megoldás sem képes zárójelbe tenni azt a potenciális kárt, amit a bankszektor tőkéjének újabb drasztikus csökkentésével a teljes gazdaság hitelellátottságában és bizalmi tőkéjében okozna ez a lépéssorozat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
Holdblog  |  2026. április 3. 10:37
TACO index, Elon Musk és a perzsák Zsolt, Balázs és Szabó Laci tolmácsolásában. Jó szórakozást! Mily...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?