Egyre többen vásárolnak uniós pénzből lakást Magyarországon. Bár a programban elvileg csak cégek vehetnének rész, azonban úgy tűnik, hogy magánszemélyek is egyre inkább lecsapnak a lehetőségre. Pedig a feltételek teljesítését szigorúan ellenőrzik. Egy sikeres pályázatnak és üzleti tervnek mindazonáltal sokkal több kritériuma van, mint azt a legtöbben gondolnánk. A Pénzcentrum.hu ezeket is összeszedte.
Az utóbbi időben alapjaiban változtatta meg a "Kombinált mikrohitel" a baranyai ingatlanpiacot, felpörgetve az adásvételek számát - írja a bama.hu hírportál. Mint írják, ezzel a lehetőséggel úgy lehet megvásárolni egy 20 milliós ingatlant, hogy csupán 2 millió forint önrészre, illetve 9 millió forint kedvezményes kamatozású hitelre van szükség, a fennmaradó 9 millió forintot pedig az Unió finanszírozza, vissza nem térítendő támogatásként.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy csak vállalkozás kérheti a kombinált hitelt, s céges üzleti tervvel kell alátámasztani az igényt, aminek a betartását három esztendeig véletlenszerűen és igen szigorúan ellenőrzik. Mindazonáltal a hírportál írása szerint a program országszerte egyre népszerűbb, gombamód szaporodnak az efféle ingatlanügyletek.
Budapesten és környékén már elfogyott az ilyen célokra félretett pénz, az országban viszont 15 milliárd forintos uniós keretet nyitottak (ebből kb. 6,5 milliárd forintot osztottak ki valamivel több, mint egy esztendő alatt) és 20 milliárdos az ehhez kapcsolt mikrohitelcsomag. A nagyvárosi toplistán Pécs a dobogósok között található közel 120 elfogadott hitelkérelemmel.
Pályázati pénzből vett lakást a magyar fiatalok kedvence
Éder Krisztián, ismertebb nevén SP is pályázati pénzből vett magának lakást, ebből alakítja ki saját hálószobáját és fotóműhelyét is. "A cégem által pályáztam a Széchenyi Terv keretében, és meg is nyertem. A pályázatba bele kellett foglalnom, mit szeretnék elérni a következő két évben, illetve a munkáimat és a referenciáimat is meg kellett mutatnom" - mondta el korábban a Blikknek SP. Természetesen egy sikeres pályázatnak és üzleti tervnek sokkal több kritériuma van, mint azt a legtöbben gondolnánk. A Pénzcentrum.hu ezeket is összeszedte.
Vegyél Te is lakást uniós pénzből
Magyarországon a nemzeti szinten elosztott "brüsszeli források" a fejlesztési operatív programokon keresztül gyűrűznek le a vállalkozásokhoz. Kezelésükkel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a megbízott. Hazánk 2007 és 2013 között 22,4 milliárd eurós uniós támogatásban részesül, hogy felzárkózhasson a fejlett országokhoz. Az NFÜ portáljáról áttekintő képet kaphatunk a Magyarországon működő vállalkozások számára kínált, államilag támogatott hitel- és tőkeprogramokról, pályázatokról és garanciaeszközökről.
Egy-egy pályázat elkészítésekor fontos az alapos, mindenre kiterjedő információszerzés, illetve ezen túlmenően a jogszabályok, eljárási előírások pontos ismerete, az esetleges változások nyomon követése, hiszen az mindezek be nem tartása mind-mind a pályázat elutasításához vezethetnek. Az NFÜ tapasztalatai szerint a leggyakoribb hiba, hogy a pályázók a pályázati csomagnak nem a legfrissebb verzióját ismerik és használják. Gyakran fordulnak elő nyomtatási hibák is, melyek a kitöltő program nem megfelelő használatából, illetve hibás kitöltésből adódnak. Bár kétségkívül meglepő, de a nagy sietség közepette gyakori probléma az is, hogy a pályázók elfelejtik aláírni a beadott pályázatokat.
A pályázatokhoz projektektől függően további dokumentumokat is csatolni kell, melyekkel kapcsolatban a pályázati útmutató ad iránymutatásokat. A legtöbb kimaradó dokumentum természetesen hiánypótlás keretében pótlólag beadható, de javasolt minden rendelkezésre álló iratot, nyilatkozatot beküldeni a pályázattal, ezzel is gyorsítva az elbírálási folyamatot. A benyújtandó mellékleteknél mindig ügyeljünk azok érvényességére és hitelességére. A beadási határidők, illetve a hiánypótlási időszak pontos betartásának hiánya is sok esetben okozhatja egy jó projekt támogatásának elmaradását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nincs könnyű dolga tehát a résztvevőknek. A pályázati előírások helytelen és/vagy félreértelmezéséből, egyes kizáró okok figyelmen kívül hagyásából, a jogszabályok hiányos ismeretéből adódóan előfordulhat, hogy a pályázók az adatlapot nem megfelelően töltötték ki, vagy egyes esetekben még a pályázat beadására sem jogosult a pályázó. Éppen ezért javasolt szakértő segítségét kérni, mielőtt a pályázat elkészítését megkezdjük, megkímélve magunkat a felesleges anyagi terhektől is.
Előfinanszírozás és önerő: tőke híján nehéz pályázni
A legtöbb hazai kis és középvállalkozás már indításakor alultőkésített, így hatalmas gondokat okoz számukra a projektek megvalósításához szükséges önrész előteremtése. Sőt, a rendszer még ennél is többet követel tőlük: lévén a legtöbb EU-s pályázat utófinanszírozott, a ténylegesen elnyert uniós forrást is a nyerteseknek kell megelőlegezniük, amit később, a pályázat lezárultával persze visszatérít az unió. Nagy kérdés tehát, hogy milyen lehetőségei vannak egy finanszírozási gondokkal küzdő vállalkozásnak.
Egy tipikusnak mondható előfinanszírozási konstrukció látható a fenti diagramon. A példánkban szereplő vállalkozás egy 100 millió forintos beruházást kíván megvalósítani, melyre 50 millió forintos uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert el. A vállalat teljes önereje 30 millió forint. Ezt az önerőt kell kiegészítenie még 20 millió forint banki hitellel, hogy a szükséges teljes önrészt összegyűjtse. Ugyanakkor az utófinanszírozás miatt a támogatás teljes összegét is kölcsön kell kérnie a cégnek a banktól, melyet azonnal vissza is fizet, amint a támogatás megérkezik.
A megvalósítási időszakban így plusz kamatterhek keletkeznek, s ezt csak tovább fokozza a kifizetések szokásos késlekedése. Egy vállalat ugyanis nehezen tudja kiszámolni, mikor érkezik meg az ígért támogatás, mikor tudja a kölcsönét visszafizetni a banknak. Ez már a tervezés kezdeti fázisától gondokat okoz, a vállalatot pénzügyi bizonytalanságban tartja, s a bank kockázatait növeli, , hiszen a bank azon túl, hogy a céghez kapcsolódó kockázatokat viseli, a beruházás megvalósításán túl a támogatások lehívásához kapcsolódó adminisztráció helyességét és a tényleges kifizetés kockázatát is futja.
Tekintettel arra, hogy a banki kockázatok egy támogatással egybekötött finanszírozás esetén ilyen sokrétűek és a kifizetések gyakorta elhúzódnak, a támogatás előfinanszírozás nem közkedvelt banki megoldás és maga a támogatás sem jelent erős banki fedezetet.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.