16 °C Budapest

20 ezer ingatlant vásárolt meg idén az eszközkezelő

Pénzcentrum
2015. október 22. 09:30

A Nemzeti Eszközkezelőhöz a három évvel ezelőtti indulása óta eddig közel húszezer lakás került. Ez a lehetőség már 110 ezer ember lakhatását érintette, a programban részt vevők összesen 160 milliárd forint adósságtól mentesültek - írja a Magyar idők.


Idén ötezer ingatlant szerzett meg a Nemzeti Eszközkezelő, amely eddig Borsodban, Szabolcsban, Hajdú-Biharban és Békésben vásárolta meg a legtöbb lakást. Ennek legfőbb oka, hogy a programba való bekerülés feltételeinek ezekben a megyékben felelnek meg a legnagyobb arányban a hiteladósok.

Átlagosan egy-egy ingatlanért 3,7 millió forintot fizettek, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a megvásárolt lakások, házak forgalmi értéke átlagosan 8,1 millió forint. A beérkezett felajánlások száma már a 27 ezret is meghaladta, amelyből eddig nagyjából 2500 alkalommal elutasító döntést hozott az eszközkezelő. A legtöbb esetben a felajánlott ingatlan műszaki állapota nem volt megfelelő, de sokszor jelentett problémát az is, hogy a kérelmező nem tudta megfelelő módon igazolni a lakcímét.

Eddig megközelítőleg 110 ezer ember hosszú távú lakhatását garantálta a 2012 óta működő program, amelynek lényege, hogy a korábbi tulajdonosok bérlőként továbbra is maradhatnak az otthonukban. A bérleti szerződés határozatlan időre szól, a bérleti jog örökölhető, és a bérlőnek hat évig lehetősége van visszavásárolni az ingatlant. A programban részt vevő adósok jelenleg kevesebb, mint tizenegyezer forintot fizetnek havonta a lakások használatáért.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 21. 15:05
Az elmúlt években arról szóltak a hírek, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánk. Mostanr...
MEDIA1  |  2026. szeptember 21. 14:56
Szeptember 15-től dr. Madarasi Anna fővárosi törvényszéki bíró és dr. Bozó Gergő fővárosi törvényszé...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
Holdblog  |  2026. szeptember 21. 09:08
Török alapkezelők illikvid részvények manipulálásával értek el extra hozamot, befektetők tömegét bec...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 16:32