Elérte a 910 ezret a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), régi nevén a BAR-listán szereplő adósok száma 2011 utolsó három hónapjában. A fennálló lakossági mulasztások és az élő tartozással rendelkezők számának növekedési üteme viszont számottevően csökkent. A negatív adóslistát várhatóan tavasztól pozitív adóslista egészíti ki, mely javíthatja a fizetőképes ügyfelek hitelhez jutását. A meglévő adósok fizetőképességét pedig a várhatóan tavasszal induló kedvezményes árfolyamrögzítés is javíthatja.
A BISZ Zrt. legfrissebb, december végére vonatkozó adatai szerint jelenleg 910 ezer magánszemély szerepel a BAR-listán, vagyis ennyien vannak azok, akik számára legalább 90 napos, minimálbért meghaladó összegű folyamatos késedelem vagy visszaélés, csalás miatt gyakorlatilag lehetetlen a banki hitelhez jutás.
A lista tavaly február végén volt a leghosszabb, ekkor 939 ezren szerepeltek a rendszerben, azonban egy jogszabályi változás miatt az egy éven túli lezárt tartozással rendelkezők, mintegy százezer fő márciusban kikerült belőle. Ha nem történt volna ez a bankok által egyáltalán nem üdvözölt változás, a BAR-listások száma mára valószínűleg meghaladta volna az egymilliót, de a jogszabályi változással együtt is majdnem ugyanannyira nőtt, ahol az eddigi csúcson volt.
Többet mond az élő mulasztással rendelkező magánszemélyek száma, hiszen őket nem érintette a döntés, és ez a szám jobban mutatja az aktuális fejleményeket is. Jelenleg 849 ezren vannak azok, akik még nem rendezett tartozás miatt szerepelnek a KHR-ben, ami 10,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 768 ezret.
A 849 ezer mulasztóra 1 567 000 fennálló mulasztás jutott december végén, ami 9,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál. Magas tehát az egyszerre több hitelügylet esetében is késedelemmel rendelkezők aránya. A lezárt mulasztások száma ugyanakkor 374 ezerről 137 ezerre csökkent, de ez az említett jogszabályi változás következménye, hisz ma már csak a legfeljebb egy éve lezárt ügyletek szerepelnek a rendszerben.
Optimizmusra ad okot, hogy a negyedik negyedévben csökkent a KHR-be kerülők számának növekedési üteme. Mindez előrevetítheti, hogy a negyedik negyedévben kevésbé nőtt a bankok nem teljesítő lakossági hiteleinek állománya is, ám erről majd csak a következő hetekben kaphatunk pontosabb képet a PSZÁF és az MNB statisztikáiból.
Éves összevetésben is tovább nőtt 2011-ben az aktív BAR-listások létszáma és mulasztásaik darabszáma, de a növekedési ütem már jóval kisebb volt, mint az előző négy esztendőben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vállalkozási alrendszer a vállalkozók adatait háromfajta nyilvántartásban, hitelszerződések, fizetésképtelen vállalkozások és felmondott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadási szerződések szerint tárolja. A lakosságival ellentétben ez a rendszer teljes listás nyilvántartás, vagyis a teljesítő szerződéseket is tartalmazza. Szeptember végén 171 ezer vállalkozást tartottak nyilván a rendszerben, szemben az egy évvel korábbi 178 ezerrel.
Az élő vállalati hitelszerződések száma szeptember végén 389 ezer darab volt, ami közel 3 százalékkal marad el a tavalyelőtt decemberitől. Amint arról a Portfolio.hu beszámolt, egy új törvény értelmében várhatóan tavaszig feláll hazánkban a pozitív adóslista a lakossági ügyfelek esetében is, amit szintén a BISZ Zrt. működtet majd.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból