A parlament gazdasági és informatikai bizottsága kiterjesztené a kedvezményes végtörlesztés igénybevételének lehetőségét a deviza alapú lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésre is. A testület szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos törvények módosításról szóló javaslatát.
A módosítás célja, hogy valamennyi, a lakáscélú devizahitelezés hátrányos következményeit elszenvedő, kiszolgáltatott célcsoport élhessen a végtörlesztés lehetőségével - olvasható az indoklásban.
A bizottság szerint a lakáscélú pénzügyi lízingügyleteket lényegében a kölcsön alternatívájaként alkalmazzák a piaci gyakorlatban, így az ilyen adósokat a lakáscélú deviza kölcsönszerződés alapján eladósodott végtörlesztőkkel azonos módon kell kezelni.
A módosítás kiterjed arra is, hogy az érintett hitelfelvevőket a deviza alapú kölcsön fennálló tartozásáról, valamint a végtörlesztés várható összegéről díjmentesen kell tájékoztatni. Rögzíti azt is, hogy a tartozásigazolásra vonatkozó kérelem önmagában még nem minősül a végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentésnek.
A javaslat egyértelműsíti, hogy a végtörlesztéssel kapcsolatos valamennyi fizetési kötelezettséget követően a zálogjog jogosultja köteles a zálogjogról való lemondását tartalmazó jognyilatkozatát kiadni.
A módosítás a használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakóingatlanokra felvett deviza alapú kölcsönök körére is kiterjeszti a végtörlesztés lehetőségét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A javaslat ezek mellett pontosítja a Központi Hitelinformációs Rendszerhez kapcsolódó adatkezelési, tájékoztatási szabályokat, hosszabb időt biztosít az adatok feltöltésére, egyszerűsíti a nyilatkozattételi szabályokat, valamint egyértelműsíti a végtörlesztéshez kapcsolódó tájékoztatási szabályokat.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz
- Csíksomlyói szónok: fiatalok, legyetek nagyon észnél!
- Két kihagyott büntető is belefért, ezüstérmes a Paks
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában