A Fészekrakó hitel nem minősül fizetéskönnyítő programnak, aki tehát megfelel a devizahitelesek megsegítésére hozott, az árfolyamgátról szóló törvény többi feltételének is az élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével, írja az MTI.
A Fészekrakó hitellel rendelkezők árfolyamrögzítésre vonatkozó kérelmeit sajtóhírek szerint több hitelintézet nem fogadja be, köztük az OTP Bank sem, amely hétfőn az MTI megkeresésére közölte: "a vonatkozó jogszabály felsorolja, hogy pontosan milyen konstrukciókra alkalmazható az árfolyamrögzítés, ezen konstrukciók között azonban a Fészekrakó nem szerepel. Az OTP Bank a maga részéről üdvözölné, ha egy jogszabály-módosítás lehetővé tenné a Fészekrakó hitelek esetében is az árfolyamrögzítés választását". Az FHB honlapján a programra való jelentkezés befogadási feltételei között szerepel: ha "a devizakölcsön nem érintett Fészekrakó támogatással". A K&H ugyanakkor befogadja a Fészekrakó hiteleket is.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság az MTI megkeresésére a következőképpen foglalt állást a Fészekrakó programban részt vevők árfolyamrögzítésre való jogosultságáról.
"A Fészekrakó Hitel állami kezesség biztosításával segíti elő a fiatalok részére a nagyobb összegű lakáscélú kölcsön igénybevételét. Az állam készfizető kezességet vállal a hitelnek a fedezetül szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékének 60 százalékát meghaladó részére legfeljebb a hitelbiztosítéki érték 100 százalékáig. A fészekrakó hitel ezért nem minősül - a 2011. évi LXXV. törvényben meghatározott - fizetéskönnyítő programnak".
A fizetéskönnyítő program a fizetési kötelezettség csökkentése érdekében létrejött olyan megállapodás, amelynek eredményeként a hiteladóst egy meghatározott időtartamra kisebb havi törlesztési kötelezettség terheli - közölte az államtitkárság sajtóirodája.
A Fészekrakó Program az évek során több ponton változott, kezdetben létezett deviza- és forintalapon is, az elmúlt években már csak forint alapon volt nyújtható. Ha az ügyfél forint alapú hitelt kapott, a devizahitelekre kialakított árfolyamgátnak nincs létjogosultsága, más esetben a devizahitelesek megsegítésére hozott, az árfolyamgátról szóló törvény az irányadó.
Az árfolyamrögzítéssel a jogszabály szerint azok élhetnek, akiknek a devizakölcsönből származó fizetési késedelme nem haladja meg a 90 napot; akik nem állnak fizetéskönnyítő program hatálya alatt; a devizakölcsön végső lejárata 2014. december 31-ét követő időpont; a fedezetül szolgáló, zálogjoggal terhelt lakóingatlan pénzügyi intézmény által meghatározott forgalmi értéke a fedezetként történő elfogadáskor nem haladta meg a 30 millió forintot; amennyiben a devizakölcsön fedezetéül szolgáló lakóingatlant több pénzügyi intézmény által alapított jelzálogjog terhel, e zálogjog által biztosított valamennyi követelés tekintetében nem áll fenn 90 napot meghaladó késedelem, és a zálogtárgyra vezetett végrehajtás nincs folyamatban.
A lakásfedezetes devizaalapú hitellel rendelkezők augusztus 12. óta kérhetik írásban bankjuktól a törlesztési árfolyam rögzítését. Ennek lényege, hogy 2014. december 31-ig fix árfolyammal számítják a törlesztőrészleteket, a svájci frank hitelekét 180, az euróalapú hitelekét 250, a japán jen alapúakét 100 jen/200 forinttal. Mindenki maga döntheti el, hogy élni kíván-e a lehetőséggel, feltéve, hogy megfelel a jogszabályi feltételeknek. Az árfolyamrögzítést 2011. december 31-ig lehet kérni.
A törlesztőrészletben jelentkező különbséget forint jelzáloghitellé alakítják a bankok, aminek a törlesztését 2015. január 1. után kell megkezdeni. Az úgynevezett gyűjtőszámlahitel háromhavonta tőkésíthető, három hónapos kamatperiódusra meghatározott ügyleti kamata a rögzített árfolyam alkalmazása alatt nem haladhatja meg a 3 havi Bubort, utána pedig a kapcsolódó devizakölcsön céljával azonos célra nyújtott forinthitel piaci kamatát. A kamaton felül semmilyen díjat, költséget nem számíthatnak fel a bankok. A közjegyzői díj mértéke a megszokott összeg töredéke lesz, mértékét miniszteri rendelet határozza meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A törlesztőrészletek a rögzített árfolyamos időszak letelte után sem emelkedhetnek 15 százaléknál nagyobb mértékben, amit a futamidő megnyújtásával érnek el, ezt hamarosan jogszabály rögzíti. Ha azonban egy háztartás 2015-ben kedvezőbb helyzetben lesz, mint most, nagyobb ütemben is törleszthet. Szerencsés helyzetben a gyűjtőszámla egyenlege akár nulla is lehet.
Az árfolyamgát konstrukcióhoz csatlakozó devizahitel-adósok már a szeptemberi törlesztőrészletet a rögzített árfolyamon fizethetik - jelentette be Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken, az első napon, amikor az ügyfelek beadhatták kérelmüket.
Az OTP Bank fiókjaiban visszafogott az érdeklődés, az első napok tapasztalatai alapján továbbra is arra számít a hitelintézet, hogy a devizahitelesek mintegy 10 százaléka fogja igénybe venni az állami Otthonvédelmi Program keretében az árfolyamgátat.
Az FHB Bankot pénteken és hétfőn is elsősorban a már előre egyeztetett időpontra érkező érdeklődők keresték fel, többségük azért, hogy tájékozódjon a lehetőségekről, feltételekről - közölte az FHB. Előzetesen, augusztus 12 előtt pár száz ügyfél érdeklődött személyesen vagy telefonon az állami program iránt, amennyiben úgy kívánták, velük előre egyeztettek időpontot.
A K&H Banknál az árfolyamrögzítés iránti érdeklődés mérsékelt a bankfiókokban - közölte a hitelintézet.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- MOB-életműdíjat kapott Török Ferenc: nem hiszem, hogy ezt lehetett volna ennél jobban csinálni
- Pánikgomb-applikációt fejlesztettek a családon belüli erőszak ellen - Görögországban
- Áder Jánosnak három fontos kérdése van
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül