A csütörtöki kereskedés megnyugvást hozott a devizapiacokon: a svájci frank veszteséget szenvedett el és távolabb került történelmi csúcsától, az euró némiképp magához tért. Ebben a környezetben nem meglepő, hogy a forint mérsékelt felértékelődést produkált. Pedig eközben a részvénypiacokat Európában az eladók uralták.
A keddi 267,5-ről fokozatosan 265,5-ig erősödött a forint az euróval szemben tegnap estére és ma reggel is ezen a szinten jár a kereskedés a bankközi piacon.
A svájci frank határozottan távolodott az euróval szemben a szerda este elért történelmi csúcsától (1,2050), a jegyzések ma reggel 1,22 körül mozognak, így a frank/forint jegyzések is távolodtak a 220-as szinttől: ma reggel 217-217,5 körül jár a kereskedés a bankközi piacon.
A svájci frank forint árfolyamának
kiszámításának kiindulópontja az euróhoz képesti frank árfolyam, ezért lesz
számunkra ennyire jelentős az euróhoz képesti erősödése. Amennyiben, mint ahogy
ma is megtörtént, a forint nem tud az euróhoz képest erősödni, akkor a svájci
frank erősödni fog a forinthoz képest is. Ami igazán rossz hír a
devizahiteleseknek.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai
- Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság
- Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint
- Fájdalmas veszteség érte Ukrajnát