Túl sok volt a hibásan kiírt ár, digitális árcédulákra váltanak. A módosítás már több üzletben látható is.
Nehéz eldönteni érdemes-e áruhitelre megvásárolni a boltban kiszemelt árut. Már rég a "10 millió plazmatévé országa" vagyunk, de mégsem alakult ki megfelelő áruhitelezéssel kapcsolatos tudás a fogyasztók fejében. Ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összeállított egy útmutatót az áruhitelben gondolkodóknak.
Az áruhitel igénylése általában gyors és egyszerű, az igénybevételéhez a vásárlás helyszínén ki kell tölteni egy formanyomtatványt a jövedelmünkre, személyi körülményeinkre, az igényelni kívánt hitel főbb jellemzőire vonatkozóan. Ennek segítségével rögtön megtudhatjuk, hogy pontosan milyen feltételekkel vehetjük fel a kölcsönt. Amennyiben a szükséges dokumentumok (személyazonosságot igazoló papír, közüzemi számlák, munkaadó igazolása, stb.) rendelkezésre állnak, a kölcsönszerződést megkötöttük és a meghatározott önerőt kifizettük, a kiválasztott árut már vihetjük is haza.
Lehet, hogy egyik helyen olcsóbb a megvásárolni kívánt termék, de az áruhitel révén végül drágábbá válik?
Hitelre vásárolni általában többe kerül, mint azonnal készpénzben fizetni, hiszen az áruhitellel nem csupán a termék árát fizetjük ki, hanem a hitelfelvétel költségét is. A hitel törlesztőrészleteinek összeadásával kiszámítható, hogy mennyi a kölcsönből vásárolt termék végső ára, ami azt is eredményezheti, hogy egy akciós termék a drága hitele miatt többe kerül, mint egy másik üzletben normál áron. Annak megítéléséhez, hogy az adott terméket hol szerezhetjük be olcsóbban, nem elég tehát a különböző üzletekben kínált termékek árcímkéjén Feltüntetett számok alapján döntést hozni, hanem utána kell számolni, hogy egy másik üzletben rendes áron vagy egy másik bank hitelével nem gazdaságosabb-e vásárolni.
Mi történik akkor, ha valaki nem tud tovább törleszteni?
Előfordulhat, hogy a hitelfelvevőt olyan váratlan esemény - baleset, munkahely elvesztése -éri, ami miatt nem tudja tovább törleszteni a hitel még hátralévő részleteit. Ez a hitelszerződéstől való elállásra azonban nem jogosít. Amennyiben a szerződéskötéskor a fenti váratlan eseményekre szóló hitelfedezeti életbiztosítást kötünk, akkor a hiteltörlesztés nem lehet probléma, ilyen biztosítás hiányában azonban célszerű felvenni a kapcsolatot a hitelintézettel és szerződésmódosítást kezdeményezni a hitel törlesztésének átütemezése érdekében. Erre általában meghatározott díj ellenében van mód. Amennyiben lehetséges, akkor ezt a módosítást még a részlet esedékessége előtt tegyük meg, a hitelnyújtó ugyanis a törlesztőrészlet elmaradása esetén késedelmi kamatot számít fel.
Mit tehetünk, ha a hitelre vásárolt termék hibás?
Amennyiben a fogyasztási hitellel vásárolt árut a kereskedő nem szolgáltatja időben, illetve nem olyan terméket szolgáltat, amelyre a szerződést kötöttük, szavatossági kifogással élhetünk, és követelhetjük a kereskedőtől a hibás áru megjavítását vagy cseréjét, illetve az áru azonnali átadását. Ha a kereskedő ennek ellenére nem teljesít, a hitel esedékessé váló kifizetését igényünk kielégítéséig visszatarthatjuk. Ez olyan fogyasztási szerződések esetében alkalmazható, ahol a kölcsön a kereskedő és a hitelnyújtó között létrejött előzetes megállapodáson alapul, amelynek értelmében az áru megvásárlására a kölcsönt kizárólag adott hitelezőtől vehetjük csak fel. A kereskedő szerződésszegése esetén ezért a fizetendő részlet visszatartásáról írásban haladéktalanul tájékoztatnunk kell a hitel folyósítóját, és meg kell küldenünk számára a visszatartási jogunkat megalapozó dokumentumokat.
Szerződésszegés esetén végső esetben elállhatunk a vételtől és egyúttal a fogyasztási hiteltől is. Ez esetben visszaszolgáltatjuk a hibás árut a kereskedőnek, a hitelező pedig köteles azonnal visszafizetni számunkra a már kifizetett részleteket. A hitelező az általa folyósított kölcsönösszeget csak a hibásan teljesítő kereskedőtől követelheti vissza.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Fontos tudnunk, hogy az esedékes törlesztőrészlet visszatartásának ideje alatt kamatot a hitelnyújtó nem számíthat fel, ezért lényeges, hogy a kifogásunkról a hitelező tudomást szerezzen. Elállás esetén kamat és költségtérítés szintén nem követelhető tőlünk, tekintettel arra, hogy elálláskor a szerződéskötés előtti eredeti állapotot kell helyreállítani.
Abban az esetben is kaphatok kölcsönt, ha minimálbérre vagyok bejelentve?
Ez a hitelintézetek saját mérlegelésén múlik, de általában igaz, hogy hitelt már minimálbérre is nyújtanak a pénzügyi szolgáltatók. Természetesen nekünk kell mérlegelnünk, hogy minimálbérünk mellett képesek leszünk-e állni a törlesztőrészleteket.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek