21 °C Budapest

Béremelésre kényszerítené a kormány a cégeket

2011. április 19. 14:40

Még a tavaszi ülésszakban a parlament elé terjeszthetik a Fidesz-KDNP képviselői azt a törvényjavaslatot, amely szerint a jövő évtől nem kapnának állami támogatást, illetve megrendelést azok a cégek, amelyek nem tartják be a béremelésre vonatkozó megállapodásokat.

Változtatna a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megkötött bérmegállapodás rendszerén - közölte tegnap a fideszes Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság vezetője Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tegnapi megbeszélése után. A megállapodásban azt is szeretnék rögzíteni, hogyan megőrizni a nettó keresetek szintjét a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresőknél.

Megfontolja a kormány annak a lehetőségét is, hogy a jövőben a béremelésekre juttatott összegek tb-kedvezményben részesüljenek. A tervek szerint így 2012-től a bruttó 300 ezer forint alatti kereseti kategóriában, ha egy cég a nettó bér megőrzéséhez szükséges emelést hajt végre, akkor arra a bérnövelésre nem kellene a tárgyévben járulékot fizetnie, csupán személyi jövedelemadót. Ezt eredetileg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javasolta.

A bérmonitoring bizottság felmérése szerint a közszférában mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, míg a versenyszférában a béremelés eddig körülbelül 50 százalékban valósult meg. Rogán Antal hangsúlyozta: továbbra is kitartanak amellett, hogy a bevezetett arányos adórendszer nem okozhat nettó bércsökkenést senkinél, és a bérmegállapodásokat mindenkinek be kell tartania. Kivételes esetben elfogadható, hogy egy nehéz helyzetben lévő cég olyan megállapodást kössön a szakszervezettel és a munkavállalóival, hogy megőrzi a munkahelyeket, ellenben nem emeli a béreket.

A bizottság arra is javaslatot tett, hogy a kormány időben, idén szeptember-októberben dolgozza ki a nettó bérkompenzáció rendszerét 2012-re, és így a mostaninál zökkenőmentesebb lehet az átállás - tette hozzá Rogán.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm