Március végétől kezdhetik meg tevékenységüket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által létrehozott civil fogyasztóvédelmi hálózat irodái. A felügyelet által működtetett Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) július 1-jétől 25 fővel kezdi meg munkáját.
Balogh László, a PSZÁF alelnöke a főhatóság szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FME) által létrehozott konzorcium nyerte a PSZÁF által, a civil fogyasztóvédelmi országos hálózat működtetésére kiírt pályázatot.
A felügyelet a bírságbevételekből támogatja az irodák munkáját, az FME pedig vállalta, hogy a rendelkezésre álló 30 millió forintból nyolc nagyvárosban egy éven keresztül tanácsadó irodákat üzemeltet, amelyekben felvilágosítást adnak majd a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Az irodákban szakképzett jogászok, közgazdászok dolgoznak majd, az irodák heti 20 órát lesznek nyitva, emellett pedig internetes tanácsadói fórumot is létrehoznak. Elmondta: az esetleges jogsértésékkel kapcsolatos információkat eljuttatják a felügyelethez. A fogyasztók ingyenesen kapnak felvilágosítást a pénzügyekkel kapcsolatos kérdéseikről - hívta fel a figyelmet.
Nadrai Géza, a PBT elnöke szólt arról, hogy az általa vezetett, július 1-től működő testület az ügyfelek és a pénzügyi szervezetek közötti szerződésből eredő jogviták rendezésének fóruma lesz, hét három fős tanáccsal működik majd. Felhívta a figyelmet arra, hogy a PBT július 1-től fogad majd be kérelmeket, az addig megindult eljárások a mai békéltető testületekhez érkeznek majd.
Kitért arra, hogy a működést érintő eljárási szabályok nem változtak, azzal a kivétellel, hogy júliustól nem kell az eljáró tagokat kiválasztani, illetve az együttműködési kötelezettség kikényszeríthető lesz. A PBT hatásköre a pénzügyi szervezetekre és a saját ügyben eljáró természetes személyekre, a fogyasztókra, a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokra, a szerződésekre, illetve a teljesítéssel kapcsolatos vitás ügyekre terjed ki - húzta alá Nadrai Géza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A PBT egyezségre törekszik majd a felek között, mediátori tevékenységet végez majd, és akkor indíthat eljárást, ha nincs folyamatban közvetítői, polgári peres eljárás az adott ügyben, és az adott intézmény már elutasította a panaszt. Az ügyintézés ingyenes lesz és gyors - tette hozzá, azzal, hogy 90 nap alatt kell döntést hozniuk, ez adott esetben 30 nappal hosszabbítható meg. Kiemelte, hogy az eljárásért a kötelező határozat esetén kell csak fizetni; a vesztes félnek a másik fél igazolt költségeit kell állnia.
Szász Károly, a PSZÁF elnöke hozzátette: 2010-ben több mint 200 ezer volt a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélpanaszok száma, ebből a felügyelethez közvetlenül 50 ezer ékezett.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában
- Üzent a börtönből a Magyarországon elfogott Antifa-aktivista
- Távoli ország üzent Emmanuel Macronnak
- Háromváros Kerékpáros Fesztivál Békésben: még lehet regisztrálni