A jegybank korábbi becslései szerint hazánkban körülbelül 550 ezer deviza alapú lakáshitellel rendelkező adós él, az összesített tartozásuk november végén 2823 milliárd forint volt. Tíz devizahiteles közül kilencen svájci frank alapú kölcsönt vettek fel, ennek megfelelően ma körülbelül félmillió ember dilemmája, hogy átváltsa a hitelét euró alapúra, vagy sem.Az elmúlt évtized második felében példátlan dinamikával bővült a lakossági devizahitelek állománya, amely az árfolyamok elszabadulása miatt már a jegybank szerint is a pénzügyi stabilitási kockázatok egyik fő forrásává vált. A devizaalapú hitelezésre vonatkozó kormányzati szigorítások egyik napról a másikra megállítottak a további bővülést, egy kiskaput azonban nyitva hagytak, mely szerint hitelkiváltás esetén továbbra is lehet devizában hitelezni. A lakáshitelek átlagos futamideje a Pénzcentrum.hu által készített körkép szerint 19-20 év közé tehető (a devizahitelek 99,2%-a 5 évnél hosszabb futamidővel rendelkezik), így ez az állomány még évtizedekig a banki hitelportfóliók része lesz. Annak fényében, hogy az átlagos futamidő első harmadának végén Magyarországon is bevezetésre kerülhet a közös európai fizetőeszköz, ésszerűnek tűnhet a kedvezőtlen frankhitelek euróra történő átváltása, bár kulcsszerepe van az időzítésnek. A forintra történő átváltás egyik legfontosabb akadálya, hogy az adósok elsősorban az alacsonyabb törlesztőrészlet reményében hajlandóak váltani, ami a jelenlegi kamat- és árfolyamkörnyezetben nem valósítható meg. Egy átlagos frankhiteles tartozása még késedelem nélküli törlesztés mellett is körülbelül 40%-kal, a fizetendő havi részlet nem ritkán 50-60%-kal (extrém esetben - akciós kamatozás és tőkemoratórium lejárta esetén - a duplájára) is emelkedhetett. Ekkora árfolyamveszteség realizálása nehezen eredményezné a havi részletek csökkenését. A forintkamatok még a mélypont közelében található alapkamat ellenére is magasabbak, mint a devizahitelek átlagos hiteldíja (árfolyamváltozás nélkül).Körülbelül 550 ezer magyar háztartás vágott bele devizaalapú (CHF, EUR, JPY) lakáshitelbe az elmúlt években. Ez akkor nem tűnt rossz döntésnek, mivel a bankok folyamatos akciók mellett egymás alá licitáltak a THM-ek, a kamatok és a havi részletek tekintetében. A válság előtt érdeklődés híján szinte csak kényszerből tartották a termékpalettán a kétszámjegyű THM-ek mellett kínált forinthiteleket. A devizakockázatokra néhány mondatban - később egy formanyomtatvány aláíratásával - felhívták ugyan az ügyfelek figyelmét, de ekkora árfolyamváltozásra még a sokat látott bankárok sem számítottak. Sok devizahiteles úgy érezheti, hogy csapdába került, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szigorítások ellenére nyitva maradt egy kiskapu. Hitelkiváltás esetén továbbra is lehet devizában hitelezni, ráadásul erre a műveletre nem vonatkozik a korábbi kormányrendeletben meghatározott 60%-os hitel/fedezet arány.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret
- Lista a 100 leggazdagabb magyarról - "akiknek látható a vagyonuk"
- Kihallgatják Robert Fico támadóját, őrizetbe kerülhet
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen – videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt