22 °C Budapest

Részletek: így menekül meg a magyar devizahiteles

Pénzcentrum
2010. október 4. 18:02

Elkészült az adósmentő csomag Elkészült a hitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslat. A banki szektorban legnagyobb felhördülést keltő, "tiszta lapként" emlegetett elképzelés kikerült a nyolc pontból, a civil javaslatok közül lényegében semmi nem került bele. Ha a parlamenti vitában nem írják át a csomagot, akkor tilos lesz minden, az ügyfeleknek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás. A pénzintézetek nem emelhetnek hiteleik járulékos költségein és a kamatokon is csak - nem részletezett - speciális esetekben lehet majd változtatni. A törvényjavaslat lényegi segítséget nem jelent az adósoknak, a kötelező középárfolyam alkalmazása is csak egy-két ezer forintos könnyítés.

Hétfőn kerül a parlament elé a lakáshiteleseket megsegítő fideszes elképzeléseket rögzítő törvényjavaslat, amely a korábban jelzett nyolc pontból hetet foglal majd jogszabályba. A javaslatokat jegyző Rogán Antal és Kósa Lajos pénteken bejelentette, hogy "kiesett" a csomagból az úgynevezett tisztalappal indulás joga, de lesz egy nyolcadik javaslatuk is: indítványozni fogják a közjegyzői díjak átalánydíjjá alakítását. (A tiszta lappal indulás joga szerint az adóssal szembeni követelés nem haladhatta volna meg a jelzáloggal terhelt ingatlan aktuális értékének száz százalékát.)

Rogán Antal, a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője az MTI beszámolója szerint közölte: a törvényjavaslat egyértelműen kimondja az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát az ügyfél számára hátrányos esetekben, befagyasztja a pénzintézetek által eddig alkalmazott díjakat, költségeket, azok további emelése nem képzelhető el. Az önkényes kamatemelésről szóló javaslat kapcsán a törvényjavaslat azt rögzíti, hogy a kamat csak kormányrendeletben szabályozott speciális esetben emelhető - tette még hozzá.

A középárfolyam kötelező alkalmazását is rögzíti a törvényjavaslat úgy, hogy ha a banknak van saját középárfolyama, akkor a bankét kell alkalmazni, ha nincs, akkor a jegybankét - tette hozzá.

Az ügyfél kérésére lehetőség lesz a hitel ingyenes előtörlesztésére, erre a futamidő alatt mindenkinek legalább egyszer lehetősége lesz, de, hogy milyen időtávról van szó, arról a két félnek kell megegyeznie; a további hosszabbításoknál pedig a maihoz képest több mint a felére csökken a díj.

Kérelem eseten a futamidő-hosszabbítás ingyenességét is garantálja a törvényjavaslat; a tartós fizetésképtelenség beálltát követően pedig csak a futó hitelek esetében meglévő költségeket lehet majd felszámítani, a késedelmi kamat felszámítása a felmondást követő 90 nap után nem képzelhető el - szögezte le. A javaslatok a lakáscélú hitel- és kölcsönszerződésekre, és nemcsak a deviza, hanem futó forint hitelekre is vonatkoznak; illetve nemcsak a hatálybalépést követően folyósított, hanem az addig megkötött állományra is vonatkoznak.

Módosítani fogják a hitel- és pénzintézeti törvényt, illetve a fogyasztóknak nyújtott hitelekről szóló törvényt, a jövő héten a csomagot a bizottságok, az azt követő héten pedig az Országgyűlés plenáris ülése is tárgyalhatja.

A nyolcadik javaslat

A csomag korábban bejelentett nyolc pontból egyet, az úgynevezett tisztalappal indulás jogát nem tartalmazza - mondta még Rogán Antal. Indokként hozzátetette: ehhez a pénzintézeti törvény átfogó módosítására lett volna szükség, ezt képviselői önálló indítványban most nem tudták megoldani.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető elnöke jelezte: egy-másfél héten belül törvényjavaslatot terjesztenek a nyolcadik pontról parlament elé. Ebben azt javasolják majd, hogy a hitelszerződések közjegyezői ellenjegyzése átalánydíjas eljárás legyen, amely magába foglalja a későbbi módosításokat is, ezek száma 3-6 lehet. Megjegyezte, hogy a közjegyzői kamarával egyeztetnek majd még e kérdésről annak pontos megvalósításáról.

Kiemelte még, hogy a bankszövetség és a hitelfelvevők képviselői is elfogadták a törvényjavaslat korábban rögzített alapelveit, azaz azt, hogy aki hitelt vesz fel, annak azt kell visszafizetni; a javaslat nem veszélyeztetheti a hitelrendszer működését Magyarországon; a hitelezés közös kockázatvállalást jelent.

Rogán Antal a törvényjavaslat hatálybalépéséről elmondta: kell átfutási időt hagyni ahhoz, hogy a bankok az üzleti szabályzataikat módosítani tudják. A csomag egyes elemei így a törvény elfogadását követőn 30 nap múlva lépnek hatályba, ide tartozik például az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma; más elemek, közte a tartós fizetésképtelenség beálltát követő késedelmi kamat tilalma, pedig az elfogadást követő 45. napon lépnek majd életbe.

Gyorsan keveset

Gyors, szóbeli tájékoztató keretében mutatta be a véglegesnek szánt javaslatokat a Fidesz két politikusa délelőtt, a civil és a banki javaslatok összefésüléséről szó sem volt - kommentálta a történteket az egyik résztvevő az Indexnek.

Sokat akartak, keveset fogtak - értékelte a Fidesz javaslatait egy másik civil. "A nehézségekkel küzdőknek mindez nem jelent majd igazi segítséget, legalábbis rövidtávon, de legalább elindult valami." A délelőtti egyeztetésen egyébként megjelentek a radikális "civilek" is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eredeti nyolc pont

1. Az ügyfél számára hátrányos esetekben tiltanák meg az egyoldalú szerződésmódosítást.

2. Tiltanák az önkényes kamatemelést.

3. Előírnák a középárfolyam alkalmazását.

4. Megteremtik az ingyenes előtörlesztés lehetőségét.

5. Automatikusan öt évvel meghosszabbítható legyen a törlesztési idő.

6. Az adóssal szembeni követelés a jelzáloggal terhelt ingatlan aktuális értékének szász százalékát nem haladhatja meg.

7. Tartós fizetésképtelenség esetén megtiltanák minden büntetőkamat, késedelmi kamat, valamint extra díj és költség felszámítását.

8. A felsoroltak nem terjedhetnek ki sem az üzleti célú befektetésekre, sem a második vagy harmadik ingatlanhitelezésére.

Így módosult a nyolc pont

A bankadóról szóló egyoldalú kormánydöntéssel szemben ezúttal kompromisszumos megoldás született a Magyar Bankszövetség, illetve Kósa Lajos és Rogán Antal fideszes képviselők között a lakáshitelek megsegítését célzó nyolcpontos javaslatcsomagról. Bár milliárdokban mérhető terheket helyez az intézkedéscsomag a bankok vállára, remélhetőleg érzékelhetően segíti az ügyfelek fizetőképességének fennmaradását - mondta a Portfolio.hu-nak Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsadója.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm