A svájci frankban eladósodottak helyzetén csak az érintettek összefogásával lehet javítani, amelyhez a kormány, a bankok és maguk az adósok aktív együttműködésére és erőfeszítésére van szükség - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a Népszava pénteki számában megjelent interjúban.
"Minden egyéb megközelítés, így a kormány napvilágot látott nyolcpontos javaslata is inkább politikai, kommunikációs vagy technikai jellegű, és mint ilyen, nem jelenti a probléma érdemi megoldását" - jegyezte meg.
A bankvezér szerint rossz üzenet mindaz, amit a mostani és az előző kormány is tett a svájci frankban eladósodottak ügyében. Mint mondta, ebből ugyanis sokan azt a következtetést vonhatják le, hogy nem kell fizetni a részleteket. Ez önmagában megkérdőjelezheti az egyik legfontosabb alapelvet, hogy a szerződéseket be kell tartani.
Felcsuti Péter az interjúban azt mondta: ugyancsak negatív következménnyel járhat a jelzáloghiteleknél a kilakoltatási moratórium fenntartása. "Azzal együtt, hogy mindenki tisztában van az ilyen esetek szomorú társadalmi következményeivel, nem elfogadható, hogy ilyen mértékben válik kérdésessé egy piacgazdasági instrumentum, a jelzálog felhasználásának a lehetősége a hitelezők számára".
A bankvezér szerint ugyan minden alapja megvan annak, hogy most a bankokat is terherviselésre szólítsák fel, a kormány által kivetett rendkívüli bankadó - összehasonlítva a hasonlókkal Európában - valóban nagyon magas. Jelentős mértékben érinti a bankok eredményességét, és rontja a bankok hitelezési hajlandóságát, illetve megdrágítja a pénzügyi szolgáltatásokat, legfőképpen a hiteleket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Felcsuti Péter szerint a hivatkozás is téves és igazságtalan is, hiszen a magyarországi bankok nem kaptak a válság idején állami segítséget, azaz nem lehet arra hivatkozni, hogy az adó annak ellentételezése lenne. A magyar bankadót egyszerűen azért határozta el az új kormány (hasonlóan az elődjéhez, hiszen már korábban is volt rendkívüli bankadó, csak sokkal kisebb), hogy betömje a költségvetésben keletkezett lyukakat. "A legnagyobb hibája a magyar bankadónak, hogy a rövid távú előnyökért hosszú távú áldozatot, illetve költséget vállal" - jegyezte meg.
A bankvezér szerint a kétéves pénzügyi válság rövid időn belül nem fog megismétlődni. Recesszióra, azaz elhúzódó stagnálásra vagy nagyon lassú növekedésre azonban számítani lehet.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót