Ismét nehéz idők járnak a svájci frank alapú hiteleket törlesztő magyarokra. Az elmúlt napokban ugyanis egyre több forintot kellett adni az alpesi devizáért. Az ok: a befektetők aggódnak a térség gazdasági helyzete miatt, így szabadulni igyekeznek itteni érdekeltségeiktől. A frankhitelesek nem számíthatnak a svájci központi bank segítségére sem, mert az nem kíván tovább széllel szemben vitorlázni és többé nem avatkozik be az alpesi deviza védelmében. A helyzet a közeljövőben aligha változik, így a törlesztőrészletek további növekedésére kell számítani.
Egy svájci frankért 211 forintot kellet adni péntek délelőtt a devizapiacon. Egy nappal korábban pedig arról érkeztek hírek, hogy az alpesi fizetőeszköz árfolyama éves csúcson járt a forinttal szemben. Mindez azt jelenti, hogy a hitelüket svájci frankban felvevőknek ismét törlesztőrészleteik emelkedésére kell számítaniuk. Hogy pontosan mekkora lesz az emelkedés, az attól függ, ki milyen frankárfolyamnál adósodott el. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint e legtöbb magyar család akkor vette fel frankhitelét, amikor 160 forintot ért a svájci frank. Számukra a mostani árfolyamváltozás körülbelül 30 százalékos törlesztőrészlet emelkedést jelent. Ez egy 10 millió forintos, húsz éves futamidőre, 6,5 százalékos THM-el két évvel ezelőtt felvett, akkoriban havi 70 ezer forintonként törlesztett hitel esetében 91 ezer forintos törlesztőrészletet jelent és akkor még nem számoltunk a korábbi kamatemelésekkel. Aki a válság előtt 150-160 forintnál olcsóbban jutott hozzá frankhitelhez, annak természetesen nagyobb terhekkel kell számolnia.
A forint gyengélkedésének oka nem Magyarországon keresendő, hanem a régióban és Svájcban. A gazdasági válság miatt minden országnak komoly megszorításokra van szüksége, hogy költségvetését rendbe tegye. Ez sehol nem megy könnyen. Romániában tiltakozások kezdődtek a spórolási lépések miatt, ráadásul az ottani Alkotmánybíróság a kormány által eldöntött lépések egy része ellen kifogást emelt. Ettől megijedtek a befektetők, akik egy kalap alá veszik a kelet-közép-európai országokat, például Lengyelországot, Szlovákiát, Romániát és Magyarországot. Ha valahonnan rossz hírek jönnek, azonnal megszabadulnak összes itteni befektetésüktől. Nem nézik, hogy lengyel részvényről, román államkötvényről vagy magyar devizáról van szó. Amira pedig nincs kereslet, annak a piac törvényei szerint lemegy az ára. Így járt a magyar forint is az elmúlt napokban.
A helyzetet súlyosbítja Svájc magatartása. A mindenki által biztonságosnak tartott frank iránt a válság miatt élénk volt a kereslet, ami felhajtotta annak árfolyamát. Ez persze nem tetszett a svájciaknak, mert ha drága a frank, akkor az ő termékeiket, szolgáltatásaikat kevesebben veszik igénybe. Az ottani nemzeti bank mindent meg is tett azért, hogy gyengítse a frank árfolyamát. Ez viszont túl sok pénzébe került, így nemrégiben bejelentette, hogy felhagy a hiábavaló próbálkozással. Ez a döntés sajnos nem sok jót jelent a magyar frankhitelesek számára. A gazdasági válságtól való félelem miatt sokan menekítik a pénzüket a biztonságosnak hitt frankba. Amire pedig nagy a kereslet annak felmegy az ára, magyarán a frank árfolyama tovább fog emelkedni. Nagy kérdés, meddig megy el az árfolyam. Az eddigi árfolyamrekord 215 forint volt, de hallani olyan véleményeket is, hogy kedvezőtlen helyzetben akár 230 forintot is kell adni egy svájci frankért.
A növekvő törlesztőrészletek miatt sokan elgondolkodjanak, mihez kezdjenek frankhitelükkel. Bármennyire is hihetetlen, azt sem előtörleszteni, sem forintra váltani nem éri meg. Mindkét esetben zsebre kell tenni egy tetemes árfolyamveszteséget. Ráadásul átváltás esetén a törlesztőrészletekben nem lenne jelentős változás, viszont az új hitelszerződés megkötése jelentős költséggel jár. Ezzel együtt a frankhitelét forintra váltó elveszti annak esélyét is, hogy a frank árfolyamának gyengülése estén olcsón törlesszen.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei