Majdnem 74 millió forintnyi Mol-részvényt kapott jutalomként a cég igazgatósági tagjaként Csányi Sándot OTP-vezér.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint nem lehet a lakossági devizahiteleket forinthitelekre váltani, ezzel 230 milliárd forinttal nőne meg a lakosság egy évi hiteltörlesztési terhe. Csányi szerint elsősorban nem a bankrendszer a hibás azért, hogy a hitellel rendelkezők nehéz helyzetbe kerültek, hanem a kormányzati gazdaságpolitika.
A bankvezér a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este azt mondta: ha most átváltanák forintra a devizahiteleket, akkor mintegy 20 százalékkal, 230 milliárd forinttal nőne meg a lakosság egy évi hiteltörlesztési terhe, mert a kamatkülönbözet miatt jelentősen emelkedne a törlesztési részlet. Mint mondta, egyetért azzal, hogy nem lehet átváltani a devizahiteleket forinthitelre, ugyanakkor kijelentette, hogy a bajba került adósokkal foglalkozni kell, segíteni kell rajtuk, és úgy vélte, ebben valóban a kormány és a bankok együtt tudnak működni.
Csányi Sándor szerint elsősorban nem a bankrendszer a hibás azért, hogy a hitellel rendelkezők nehéz helyzetbe kerültek, hanem a kormányzati gazdaságpolitika. Elmondta: amikor a devizahitelesek öt évvel ezelőtt a kölcsönt felvették, a forint árfolyama az euróhoz képest 230-240-250 forint körül ingadozott, ma pedig 270 forint fölött van, megnőtt a tartozás összege forintban kifejezve. "Ez egyértelműen annak a hibája, hogy az elmúlt években - talán leszámítva 2008-at - felelőtlen költségvetési gazdálkodás folyt" - jelentette ki Csányi Sándor. Hozzátette: a 10 százalék körüli államháztartási hiány miatt a bizalom megingott Magyarországban és a magyar fizetőeszközben, ezért gyengült az árfolyam és megnőtt a forintban kifejezett adósság.
Csányi Sándor azt mondta: a bankrendszer szintén nem okolható azért, hogy a szocialista kormány bevezette a lakás-devizahitelek állami támogatását, míg korábban csak a forinthiteleket támogatta. A kormány ezzel akarta a versenyt szélesíteni a lakossági piacon - jegyezte meg.
"A kormány ösztönözte a devizahitelt, rossz gazdaságpolitikát és költségvetési politikát folytatott és harmadsorban meg kell említeni a monetáris politikát is" - mondta az OTP elnök-vezérigazgatója hozzátéve, ha nem lett volna erősen túlértékelve a forint, amikor felvették az adósok a hitelt, akkor meggondolták volna, hogy forintban vagy devizában adósodjanak el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elnök-vezérigazgató szerint a monetáris politika feladatát módosítani kellene. Mint mondta, a jegybank feladata nem lehet kizárólag a forint értékállóságának a védelme, a jegybanknak együtt kell működnie a mindenkori kormánnyal a gazdaság fejlődésének érdekében is. Az inflációkövető monetáris politika rendkívül erős forintot eredményezett - mondta.
Szerinte bizonyos mértékig a gyenge forint elviselhető a devizahitelesek számára is, ugyanakkor hatékonyan ösztönzi a gazdaságot is. Számításaik szerint a 300 forint és afölötti euróárfolyam már feltehetően a gazdaság csökkenését okozza, míg egy 285-290 forintos árfolyam pozitív hatással van a gazdaságra. Mint mondta, az aranyközép utat kell megtalálni. (MTI)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót