18 °C Budapest

200 ezret kért kölcsön, 10 milliót kellett volna visszafizetnie

MTI
2011. december 9. 15:14

Három uzsorás került rendőrkézre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon, velük együtt az idén már 32 embert fogtak el a városban ilyen bűncselekmény miatt.

Az elfogott három férfi munkanélküli, a nyomozás eddigi adatai alapján nincs hivatalos jövedelmük, az elmúlt években uzsorakölcsönök folyósításából és behajtásából tartották fenn magukat és családjukat. Az ügy gyanúsítottjai egyebek mellett kifosztás, testi sértés, rablás és lopás miatt voltak már büntetve - mondta Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tájékoztatása szerint az uzsorások általában 20 ezertől 200 ezer forintig terjedő összeget adtak a sértetteknek, a pénzre 50-80 százalékos kamatot kértek, "hitelezési konstrukciójukban" tüzelőutalványokat is elfogadtak - ezekből a rendőrség mintegy 1,5 millió forintnyi értékről szóló elismervényt is lefoglalt.

Van olyan rászorult, aki a mintegy 6 éve felvett 200.000 forintos "kölcsönre" 10 millió forintnyi tartozást halmozott fel, s mivel a sértett több esetben nem tudott eleget tenni "fizetési kötelezettségének", az elkövetők fenyegetéssel és erőszak kilátásba helyezésével próbálták fizetésre bírni, több esetben bántalmazták is.

A három férfit többrendbeli uzsora-bűncselekménnyel, zsarolással, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel, továbbá testi sértéssel gyanúsítják, őrizetbe vették őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 11. 14:39
A Media1 megtudta, hogy az Indexnél zajló személyi változások részeként a napokban Borsi Gergely let...
Bankmonitor  |  2026. június 11. 12:31
4 hónappal kitolnák a gyermekvállalási határidejét azon Babaváró hitellel rendelkező fiatal házaspár...
Holdblog  |  2026. június 11. 09:47
Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készülhet Elon Musk birodalma. Az űrutazás, a műholdas i...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?