21 °C Budapest

Saját frankhiteleseikkel bántak el a bankok: hol hibáztak?

Pénzcentrum
2009. május 8. 06:20

Pánikszerű helyzet alakult ki a hitelezésben A Portfolio.hu szervezésében tegnap immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Jelzáloghitelezés és Lakásfinanszírozás Magyarországon 2009 Konferencia. A megváltozott piaci környezetben a hitelezésről, a lakásfinanszírozásról és a hitelközvetítők kiemelt szerepéről beszélt Biró Péter a BANKBROKER - BROKERNET Csoport ügyvezető igazgatója.

Az előadás keretében az igazgató az ügynökhálózatok szerepét ismertette a megváltozott környezetben. 2008 októberében pánikszerű helyzet alakult ki a hitelezésben, a naponta változó feltételek miatt nehezen kiszámíthatóvá vált a piac. A frankhitelek megszüntetéséről szóló tulajdonosi döntéseket egymás után jelentették be a pénzintézetek.

"A bankok képviselői próbálták megnyugtatni a hitelközvetítőket. Arra hivatkoztak, hogy bár náluk minden a legnagyobb rendben van, a versenytársakat elképzelhető, hogy mélyebben érinti a válság. A probléma súlya az elemzések alapján megjósolhatatlan volt, kiszámíthatatlanná vált a hitelezési politika. A szakma sem ismert fel minden jelet, nem sokkal a válság begyűrűzése előtt megjelent elemzések szerint a jenhitelektől sem kellett tartani. Az árfolyamokra vonatkozóan stabilitást hangsúlyozó írásokat olvashattunk, az amerikai subprime hitelek hatása távolinak tűnt. Egyes bankok még októberben is akciós devizahiteleket kínáltak." - fejtette ki véleményét a válsággal kapcsolatos felkészületlenségről Biró Péter.

A válság valós hatásait meg sem közelítő elemzések következtében nem érheti bírálat a közvetítőket. A tanácsadók felelőssége az előadó szerint nem nagyobb, mint az előrejelzéseket készítő elemzőké. A tanácsadó a piacon elérhető legkedvezőbb ajánlatot próbálja az ügyfelek felé közvetíteni. Nem mondhatja azt, hogy ezt kockázatos felvenni és nem ajánlja, mert ezzel kiszorul a piacról, ráadásul ebben az időben az ügyfelek többsége tanácsadó nélkül is könnyen hitelhez jutott.

"Cégünkről elmondható, hogy a mindenkori banki átlagnak megfelelő portfoliót közvetített a pénzintézetek felé. Nem valós az az állítás mely szerint a közvetített ügyletek körében nagyobb a késedelmes ügyfelek aránya. A tanácsadó igénybevétele nem jelent garanciát a hitelre, társaságunknál az utolsó negyedévben tíz érdeklődőből körülbelül hat jutott hitelhez, a diagrammban szereplő első negyedévi adatok még nem véglegesek. Alapelvünk, hogy aki képes forint alapon fizetni egy hitelt, az ugyanazt az összeget vegye fel devizaalapon" - folytatta Biró.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közvetítői szektorban nincs folyamatos bevétel, a pénzt az új ügyletek generálják. Új ügyletek nélkül egy hitelközvetítő könnyen kikerül a piacról, visszajutni pedig rendkívül nehéz. A közvetítőkre folyamatos nyomás nehezedik, a bankok egyre növekvő volumeneket várnak, a jutalékrendszer is a volumenalapú elszámolást részesíti előnyben.

Rontott a helyzeten a frankhitelek megszüntetése

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 12. 13:06
A legfontosabb pénzügyi hírekből válogattunk a vasárnapi kávé mellé. Bizton állíthatjuk, hogy nem te...
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem