A brit üzletláncok úgy próbálják idén felturbózni a válságban kivérzett karácsonyi forgalmukat, hogy vásárlási kuponokat kínálnak, hitelnyújtó cégekkel közösen, ennek azonban borsos ára van!
Közel száz üzlet kötött megállapodást többek között a Providenttel, melynek keretében előre fizetett vásárlási kártyákat, úgynevezett voucher-eket nyújtanak azon vásárlók számára, akik banki hitelekhez, vagy személyi kölcsönökhöz, azok szigorodó feltételei miatt már nem jutnak egykönnyen.
Tegnap az Arcadia csoport - hozzájuk tartozik többek között az ismert Topshop, illetve Burton hálózat - visszalépett azonban a megállapodástól, mivel meglehetősen nagy port kavart Nagy-Britanniában az ügy, hiszen az egyébként is szorult helyzetben lévő lakosság ezzel a konstrukcióval még inkább fizetési nehézségekbe sodorhatja magát.
Az ügylet úgy működne, hogy egy úgynevezett "Easy Shop Card-ot" válthatnak a vevők, 100-500 font értékben a Providentnél, amit az üzletekben levásárolhatnak, majd a Provident ügynökei heti rendszerességgel felkeresik az adósokat otthonukban, és beszedik a törlesztő-összeget. 100 font esetében 27 hét alatt, hetente 5 fontot kellene visszafizetni, ami összesen 135 fontot jelent, ami THM-et tekintve 222 százalékot tesz ki.
A Provident azzal védekezett, hogy az ilyen rövid lejáratú kölcsönök esetén nem lehet a THM-eket összehasonlítani, hiszen az torz képet ad, ráadásul a 35 fontot nem úgy kell tekinteni, mint egy kamatot, hanem mint a 100 fontos kupon árát. Ráadásul náluk ha az ügyfél késedelembe esik, nem terheli őt további büntető kamat, ellentétben a bankok hitelkártyáival.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek