24 °C Budapest

Devizahitel aggodalom nélkül: hogy ne lepjen meg a törlesztőrészlet!

Pénzcentrum
2008. február 19. 05:55

Évek óta a magyarországi hitelfelvevők legkedveltebb konstrukciói közé tartoznak a svájci frank alapú hitelek, melyek elsősorban a forinthoz képest alacsony kamatuk és ezáltal alacsonyabb havi törlesztőrészletük révén váltak favorittá. Köztudott ugyan, hogy a devizában eladósodóknak a forint esetleges gyengüléséből adódó árfolyamkockázattal is számolniuk kell, arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy miként védekezhetnek a hitelfelvevők ezen negatív hatás ellen. A következőkben két, a hazai bankok által is kínált módszert mutatunk be, melyek segítségével elkerülhető, hogy egy adott hónapban váratlanul összébb kelljen húzni a nadrágszíjat az árfolyamváltozás miatt.

Meglepetés: sokan szívesen elkerülték volna!

Bevezetésként vessünk egy pillantást a legkedveltebb hiteldeviza, a svájci frank forinttal szembeni közelmúltbeli árfolyam-alakulását bemutató grafikonra!


Láthatjuk, hogy az elmúlt két és fél hónap alatt az árfolyam a 151-es mélypont közeléből csaknem 167-es szintig is emelkedett, mely a törlesztőrészlet 10,5%-os emelkedését vonhatta maga után. (Meg kell jegyezni, hogy a legtöbb banknál adott minden hónapban a konverzió napja, így a valóságban kis szerencsével ennél mérsékeltebb emelkedéssel is meg lehetett úszni a közelmúlt viharos változásait, az adatok azonban mindenképpen rávilágítanak arra, hogy érdemes lehet tudatosan készülni a nehezebb időszakokra.)

Fixált törlesztő: inkább a futamidő változzon!

Az autóhiteleknél jelent meg először az úgynevezett forintban fix konstrukció, melynek az a lényege, hogy az ügyfél a teljes futamidő alatt forintban kifejezve ugyanannyit fizet havonta. Ennél a mostanra a lakáshiteleknél is bevezetett hitelfajtánál sem hagyja természetesen érintetlenül az adóst az árfolyamváltozás, amennyiben ugyanis a forint gyengül a svájci frankkal szemben, akkor a havonta befizetett fix forintösszeg a vártnál kevesebb frank megvásárlására (azaz törlesztésére) elegendő, így a havi törlesztés rögzítése csak a futamidő hosszának rugalmas változtatásával érhető el.

Ez annyit tesz, hogy ha a futamidő alatt gyengül a forint, akkor a vártnál tovább áll fenn a törlesztési kötelezettség, amennyiben azonban a hazai fizetőeszköz erősödik a svájci frankkal szemben, akkor a havi fix törlesztések révén hamarabb szabadulhatunk az adósságtól. A forintban fix törlesztés választása nem jelent extra költséget az ügyfélnek, a teljes hiteldíj mutató megegyezik a sima svájci frank hitelnél számított értékkel.

Fontos látni, hogy ez a megoldás az árfolyamváltozás hatásaitól nem védi meg az ügyfelet, csupán arra szolgál, hogy egyik hónapban se kelljen az adósnak a vállalhatónál magasabb terhet viselnie az esetleges forintgyengülés miatt. Létezik azonban olyan konstrukció is, ahol valódi védettséget kap az ügyfél, igaz ennek már ára is van. Lássuk!

Mit tehet az ügyfél? Segíthet az árfolyam-garancia!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az árfolyam-garanciát egyfajta biztosításként kell felfogni, mely fedezi az esetleges forintgyengülésből eredő károkat. Ez egy példán keresztül annyit jelent, hogy ha ma 160 forint az árfolyam, akkor a bank garantálja a 165 forintos maximális szintet, azaz ha efölé gyengül a forint, az ügyfél akkor is ilyen árfolyam mellett törleszthet.

Ezt a szolgáltatást a bank úgy tudja garantálni, hogy a háttérben fedezeti ügyletet köt, melynek a költségét végső soron az ügyfélnek kell viselnie, így a THM ezen konstrukciók esetében magasabb mint az árfolyam-garancia nélküli hiteleknél. (Az árfolyam-garanciát nyújtó termék teljes hiteldíj mutatója 0,25 százalékponttal magasabb a standard hitelénél az egyik jelentős lakossági banknál.)

Fontos tudni, hogy a fenti példában a 165 Ft-os szint védelmet jelent a forintgyengülés ellen, ha azonban nem éri el a kurzus ezt a pontot, akkor az ügyfél továbbra is profitálhat a hazai fizetőeszköz esetleges erősödéséből, azaz piaci árfolyamon törleszt.

A végső mentsvár: ne feszítsük túl a húrt!

A két védekezési lehetőséget megismerve adódhat a kérdés, hogy valóban szüksége van-e ezekre az ügyfeleknek. Vessünk egy pillantást ismételten az árfolyamgrafikonra és tegyük fel magunknak a kérdést: kicentiztük volna-e annyira a hitelfelvételt, hogy a havi törlesztő 10%-os emelkedése már gondot okozott volna?

Amennyiben a válasz igen, akkor érdemes lehet a nyugodtabb adós-évek mellett letenni voksunkat, ha azonban úgy gondoljuk, hogy megvagyunk a fenti megoldások nélkül is, akkor semmiképp ne feledjük, hogy a havi nettó jövedelem 30%-ánál magasabb törlesztés vállalását a szakemberek többsége egyáltalán nem javasolja, a devizaalapú hiteleknél pedig az árfolyamváltozásból eredő hatások miatt kifejezetten indokolt a konzervatív hozzáállás.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 12:00
Szürreális cikket közölt a Magyar Nemzet, amelyet az Origo és a Mandiner is hasonló címmel szemlézet...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem