A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
Noha eddig úgy volt, most mégsem tarthatnak népszavazást a sóskútiak arról, hogy akarnak-e akkumulátorfeldolgozó üzemet a falujuk határában.
A Budapest Környéki Törvényszék megtagadta a sóskúti helyi népszavazás hitelesítését, ami arról szólt volna, hogy akarnak-e a helyiek akkumulátorfeldolgozó üzemet a falujuk határában - közölte a község önkormányzata a Facebookon.
Bejegyzésükben egyúttal bejelentették, hogy alkotmányjogi panaszt fognak benyújtani a döntés ellen. Az eredetileg májusra tervezett népszavazás most bizonytalan időpontra kerül, és kérdéses, hogy egyáltalán tarthatnak-e majd ilyen szavazást.
A Sóskútra tervezett üzem ügyével a Pénzcentrum is foglalkozott korábban. Megírtuk: az akkumulátorfeldolgozót eredetileg Alsózsolcán építették volna meg, a projekt csak később került át Sóskútra. Az összesen 13 milliárd forintos beruházással egy csúcstechnológiás üzemet hozna létre a szlovén tulajdonú Andrada csoport.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kínai közreműködéssel éledne újra a magyar vasúti járműgyártás
- Gyászol a világ úszósportja
- Ukrajna újabb amerikai fegyvereket kap, hogy védekezhessen
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt