A magyar termelők előnye igazán a minőségi előny az importtal szemben, ez azonban kevés, így is egyre kevésbe éri meg szamócát termeszteni.
Óriási ugródeszka lehet 2024: vaskos profitot tehetnek zsebre ezek a magyarok, ha minden jól alakul
Az előző negyedévi mélypont után javult a K&H agrár index, jelenleg 12 ponton áll - olvasható a K&H Bank közleményében. Az optimistább hangulat annak köszönhető, hogy a cégek magasabb pénzügyi eredményekkel számolnak 2024-ben és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban is bizakodók.
Újra pozitívan látják a jövőt a mezőgazdasági vállalkozások – ezt mutatja a K&H agrárindex legfrissebb, negyedik negyedéves eredménye. Bizalmuk az előző negyedévi -10 pontról 12 pontra ugrott, ezzel várakozásuk újra a pozitív tartományba került.
„2023 harmadik negyedévében a KSH adatai szerint 88,2 százalékkal emelkedett a mezőgazdaság hozzáadott értéke az előző év azonos időszakához képest, mely az alacsonyabb bázissal magyarázható, azonban ez a jó teljesítmény a cégek hangulatában is visszaköszön, hiszen nagyobb reményekkel vágnak neki az idei évnek. Az index pozitív változása annak köszönhető, hogy az előző negyedévhez képest magasabb pénzügyi eredményekkel számolnak és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban is derűlátók” – mondta el Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletágának vezetője.
Megduplázódhat a profit
A pozitív hangulat a pénzügyi várakozásokban a legmarkánsabb. Idén 6,5 százalékos árbevétel- és 4,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak a cégek, szemben az előző negyedévi 4,7 és 2,3 százalékkal. A profitvárakozások mértéke tehát megduplázódott. A beruházási szándékban azonban ennek ellenére sem történt változás, a cégek 54 százaléka tervez fejlesztést 2024-ben, elsősorban informatikai területen (27%).
Az uniós pályázatokkal kapcsolatban is derűlátók az agráriumban. A vállalkozások több mint fele (57%) tartja reálisnak, hogy idén uniós forráshoz juthat. Az ágazatok közül itt a legmagasabb ez az arány, ugyanis az ipari, építőipari cégek 54 százaléka, a kereskedelemben 39 százalék, míg a szolgáltató vállalkozásoknál 37 százalék vélekedik így.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
„A mezőgazdaság igen intenzíven támogatott ágazat az európai unióban. A 2023-27-es ciklus teljes költségvetéséből, 1643 milliárd euróból ugyanis nagyjából 387 milliárd euró jut a mezőgazdaságnak, amely a teljes támogatáscsomag közel negyede. Érdemes tehát a gazdáknak figyelni a már februárban megjelenő kiírásokat, amelyekben nagy hangsúlyt kapnak a fenntarthatósági beruházások is” – hangsúlyozta a szakértő.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek
- Új "végítélet"-repülőket alakít ki az USA
- Sztárgenerációk találkozója - kezdődik a 77. cannes-i fesztivál
- Kaiser Ferenc: hosszú háborút jelez az orosz védelmi miniszter lecserélése
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje