Ha lassan is, de egyre csökkenő tendenciát mutat az egyszer használatos nejlonszatyrok "fogyasztása", és egyre több újra felhasználható bevásárlótáska kerül forgalomba - ez utóbbiak azonban komoly veszélyeket is rejthetnek.
Kutatások szerint komoly veszélyt jelenthetnek a fogyasztók számára az többször használatos bevásárlótáskák. Az Arizonai Egyetem kutatói 84 fajta - használt- bevásárlótáskát vizsgáltak meg, és arra az eredményre jutottak, hogy több mint a felük veszélyes baktériummal szennyezett - írja a Daily Telegraph című brit napilap.
Az többször felhasznált táskák 12 százaléka kólibaktériummal fertőzött, így könnyen gyomorbántalmakat, hasmenést, veseproblémákat okozhatnak. A dolog azért is problémás, mert sok élelmiszer csomagolás nélkül kerül ezekbe a szatyrokba, a fertőzés pedig leginkább akkor történik, ha az élelmiszerek maradványai - például nyers hús leve- megmarad a táskák anyagán.
A felmérés szerint a vásárlók 97 százaléka soha nem mossa ki ezeket a táskákat, pedig ez lenne a kézenfekvő megoldás: a kutatók azt tanácsolják, kéthetente tegyük be a szatyrokat a mosógépbe, fél év használat után pedig dobjuk ki őket.
Már nem kapjuk ingyen a nejlont az áruházakban
Néhány hete került nyilvánosságra az a szakértői tanulmány, amely szerint az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy a széndioxid-kibocsátáshoz hasonlóan szabályozná a műanyag bevásárlószatyrok használatát a környezet védelme érdekében. Sőt, Brüsszel akár a teljes tiltást sem zárja ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Korábbi számítások szerint Magyarországon naponta 1,3 millió műanyag zacskó kerül forgalomba. Becslések szerint ennek 16 százaléka lebomló, 25 százaléka újrahasznosított. A szelektív gyűjtőkbe alig jut ebből a csomagolóanyagból, hiszen a csomagolóipar által működtetett rendszerek elsősorban az italos hulladék visszagyűjtésével foglalkoznak.
Ennek visszaszorítására emelték drasztikusan a nejlonszatyrok termékdíját, ma már a legnagyobb üzletláncokban fizetni kell a tasakokért- helyenként akár 160 forintba is kerülhet a legolcsóbb termék. Az üzletek ugyanakkor különféle akciókkal próbálják rávenni a vevőket arra, hogy fizessenek a szatyrokért - például rendszeresen visszaváltják az elhasználódott tasakokat, vagy szövetből, újrafelhasznált anyagból készült táskákat adnak ajándékba.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








