A motorcsónak a szabályok szerint meg sem közelíthette volna a szállodahajót, utóbbi kapitányának pedig lehet fel sem tűnt, hogy letarolta a kisebb hajót.
Szülők, figyelem! Óriási változás élesedik a magyar játszótereken, erről mindenkinek tudnia kell
Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
Hornung Ágnes közölte, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítvány a családokért felelős államtitkársággal összefogva majdnem háromezer táblát gyártott le, amelyeket vármegyénként 100-130 játszótérre helyeznek ki. A táblák olyan alapinformációkat tartalmaznak, amelyek kisebb baleseteknél segítik a szülőket a gyermek ellátásában, valamint megmutatják, hogy nagyobb baj esetén mit kell tenni a mentők kiérkezéséig - ismertette az államtitkár. Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy tapasztalataik szerint a gyerekbalesetek 75 százaléka megelőzhető lenne, és a szülők sokszor tanácstalanok, ha baj történik.
Ezért indítottak el 18 évvel ezelőtt ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyamokat, amelyeken eddig 45 ezer szülő, pedagógus, gyermekfelügyelő vett részt. Annak érdekében, hogy ennél is több emberhez el tudják juttatni a fontos információkat egy évvel ezelőtt ingyenes gyermek elsősegély-applikációt fejlesztettek, most pedig információs táblákat helyeznek ki, amelyek olyan gyakran előforduló esetekkel kapcsolatban nyújtanak segítséget mint a fej- vagy gerincsérülés, törés, orrvérzés, darázscsípés, allergiás reakció.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak