A Moderna bejelentette, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal megerősítette egyik kulcsfontosságú szabadalmának érvényességét.
December 1 az AIDS elleni küzdelem világnapja. Az UNICEF közzétette a legfrissebb adatokat a HIV-vel és AIDS-szel élő gyermekekről szóló globális helyzetjelentésében- írja az Egészségkalauz. Még mindig a 10-19 éves korú fiatal lányoknál a legmagsabb a betegség aránya.
A szűrés és a gyógyszeres kezelés a gyermekek és serdülők számára a legnehezebben elérhető. 2022-ben közel 98 000 10-19 éves kor közötti serdülő lány fertőződött meg HIV vírussal. Mindez heti 1900 új fertőzést jelent – derül ki az UNICEF legfrissebb, az AIDS világnapját megelőzően közzétett, HIV-vel és AIDS-szel élő gyermekekről szóló globális helyzetjelentéséből.
A 10-19 év közötti lányok körében a fertőzések száma 2010 óta csaknem a felére csökkent – 190 ezerről 98 ezerre –, de a lányok még mindig több mint kétszer akkora valószínűséggel fertőződtek meg HIV vírussal a tavalyi évben, mint a fiúk. Világszerte 270 000 új HIV-fertőzés történt 2022-ben a 19 év alatti gyermekek és serdülők körében, így a HIV-vel élő fiatalok száma 2,6 millióra emelkedett.
Elfogadhatatlan, hogy továbbra is a serdülő lányok - akiknek a jövőjüket kellene tervezniük - viselik a HIV-fertőzés legsúlyosabb terhét
– mondta Anurita Bains, az UNICEF HIV/AIDS témában felelős regionális szakmai tanácsadója. Majd hozzátette, hogy ennek számos oka van, egyfelől a még mindig igen jellemző nemek között egyenlőtlenség megléte, illetve a hiányos tudás a védekezésről. Valamint jellemzően azok a csoportok, akiket a legnagyobb arányban érint a betegség távol élnek az egészségügyi központoktól, ami megnehezíti a szükséges szűrővizsgálatok elvégzését és a megfelelő egészségügyi ellátást.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Területi szinten a legtöbb fertőzött a szubszaharai Afrikában található, ott a 10-24 éves fiatal nők körében tartósan több mint háromszor magasabb, mint férfitársaik között. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy továbbra is Kelet- és Dél-Afrika viseli a HIV-fertőzés túlnyomó terhét, 2022-ben a 19 év alatti korosztályban 137 000 új fertőzést regisztráltak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő