Borzalmas, ami a magyar boltokban folyik: nincs mit szépíteni, egyre fogy az emberek pénze
Az elemzőket meglepték a KSH ma reggel közölt adatai. Mi lehet szerintük a fő baj?
Az elemzőket meglepték a KSH ma reggel közölt adatai. Mi lehet szerintük a fő baj?
Szeptember 5-től indítja új autóbusz-vezetői tanfolyamait a BKV, amire már B kategóriás jogosítvánnyal is lehet jelentkezni.
Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, Martonvásár térségében korábban három személyautó ütközött össze.
Az érdekképviseleti vezető szerint tömeges felmondásról nem beszélhetünk, de folyamatosan hagyják ott a pályát a védőnők a méltatlan helyzetek miatt.
Jelentős forgalombővülés mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 51 854,65 ponton zárt pénteken, 3,93 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Ma délelőtt tartott kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol többek között bejelentette, hogy a kormány összesen 169,44 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a rezsivédelmi alap terhére.
Egymillió forintba is kerülhet már egy jogosítvány megszerzése attól függően, milyen képességgel, milyen előzetes tudással iratkozik be egy-egy tanuló a képzésre.
Emelkedő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 505,73 ponton zárt pénteken, 0,2 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 50 083,93 ponton zárt pénteken, 763,23 ponttal, 1,55 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A magyarok egyelőre nem vették észre, hogy a pénztárcájuk fellélegzett volna egy bevásárlásnál vagy tankolásnál.
Csökkenő forgalom mellett, de emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt egy hétben.
Bár néhol csupán a tavalyi forgalom negyedét regisztrálták eddig az üdülőövezetekben, már látni biztató jeleket. A tóparti árakban azonban nincs jelentős változás.
A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) dékánja összegyűjtött nyolc tipikus hibás vezetői stílust, és az alternatívákat is.
A bankoknak rövid távon, az átlagembereknek pedig hosszú távon, a gazdaság változásai miatt nem jó, ha még sokáig marad a kamatstop.
A hétvégén a Rákóczi híd mosásával zárul Budapest Duna-hídjainak tavaszi nagytakarítása.
Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számolnak be a kormányülés döntéseiről és válaszol újságírói kérdésekre.
Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra számol be a kormányülés döntéseiről és válaszol újságírói kérdésekre.
Egy friss felmérés szerint a távmunkában dolgozó munkatársak 79%-a elkötelezetten viszonyul a munkahelyéhez.
A tüdőasztma egy súlyos állapothoz vezető légúti betegség, amely a légszennyezéssel és a dohányzással is kapcsolatba hozható.
Egy vezetői pozícióban dolgozó munkatárs pótlásakor a toborzás és a személyre vonatkozó kiadások költségei akár egy teljes esztendő bértömegét is kitehetik.