Ebben az 5 megyében meredeken nő a covidosok száma: tömve vannak várótermek, rengetegen estek ágynak
A betegek 46,1 százaléka 0-14 éves gyermek, 24,9 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt.
A betegek 46,1 százaléka 0-14 éves gyermek, 24,9 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) felfüggesztette a Viracik krém elnevezésű gyógyszer C0405 számú tételének forgalmazását.
Kínai kutatók 2019 decemberének végén izolálták és térképezték fel a Covid-19 vírust, legalább két héttel azelőtt, hogy Peking nyilvánosságra hozta a halálos vírus részleteit.
Kínai tudósok olyan vírustörzset hoztak létre, mely megtámadja a szemet és az agyat, és mindössze nyolc nap leforgása alatt végez a fertőzöttekkel.
Az influenza most inkább fiatal felnőttek körében dominál, viszont az akut légúti fertőzés korcsoportok szerinti megoszlásában még mindig jelentős arányt tettek ki a gyerekek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében mutatta ki.
Az esetszámok meredeken nőnek és egyre több beteg kerül kórházba, szorul intenzív ellátásra.
Jelentkezett Dobos Evelin, elárulta, hogy részt tud e venni a mai Sztárbox döntőjében.
Egyelőre nem lehet tudni, képes lesz-e vasárnap ringbe szállni Dobos Evelin, a közösségi médiában tette közzé a hírt a színésznő.
Az NNGYK skálája szerint a magas szint a lehető legmagasabb besorolás! A 47. héten még csak 4 városban volt magas a koncentráció, most már 12 helyen mértek ilyen értéket.
A fertőzöttek túlnyomó többsége gyermek és fiatal felnőtt, azonban
Egyre több kínai gyerekkórház telik meg a tüdőgyulladást okozó megbetegedések következtében. A WHO hivatalosan is tájékoztatást kért a kínai hatóságoktól a megbetegedésekről.
200 ezret közelíti az orvoshoz forduló betegek száma és egyre többen kerülnek kórházba koronavírussal: többségük 60 év feletti.
Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés vármegyei baromfitelepen vett mintából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.
A felmelegedés miatt a trópusi szúnyogok elterjedhetnek Európában, a klímaváltozás sok új vírust hozhat:
Újabb vírus terjed a közösségi médiában. A magyar Facebookon terjed egy balesetes poszt, rendkívül hiteles képekkel, ne dőljön be neki!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
A 45. héten akut légúti megbetegedések halmozódásáról nem érkezett jelentés.
Vajon tényleg valós a félelem, és mindent elsöprő lesz a következő pandémia? Erre kerestünk most választ.
2023. október 30. és november 5. között az országban 10 700 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 125 500 fő akut légúti fertőzés tüneteivel.