Ezért drágulhat a tej Magyarországon
Akár 4-5 százalékkal is emelkedhet a tej előállítási ára Magyarországon, mert az aszály miatt jelentősen romlik a siló minősége.
Akár 4-5 százalékkal is emelkedhet a tej előállítási ára Magyarországon, mert az aszály miatt jelentősen romlik a siló minősége.
Sok érdekes cikk a Pénzcentrum.hu válogatásában, 2013. 33. hetéből.
Az akciós katalógusok is hamarabb járhatnak le a szokásosnál.
A fogyasztók ötödére esett vissza a hamisítással kapcsolatos elfogadó attitűd.
A cél az élményvásárlás, de jógázni is lehet az új boltokban.
Sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, amelyek fulladást, deformációt okozhatnak - állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata.
Ilyen is ritkán van Magyarországon.
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) országszerte több ponton felállított logisztikai központjaiból már megkezdte a tankönyvek kiszállítását az iskolákba. Szeptemberig minden intézménybe megérkezik a mintegy 1,2 millió névre szóló tankönyvcsomag, melyeket az iskolák tanévkezdéskor osztanak ki a diákoknak. Idén több mint 600 ezren - a rászorulók, illetve az első évfolyamosok - állami támogatásnak köszönhetően ingyenesen jutnak hozzá a tankönyvekhez.
A fogyasztóvédők a játékbabák, a lövedékes játékok és a fürdőjátékok ellenőrzése során rákot okozó tiltott lágyítószereket is találtak a termékek egy részében - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) csütörtökön.
"Borítanák a bilit" a kereskedők, ugyanis véleményük szerint nem az útdíj miatt kényszerítik rájuk a termelők a magasabb átvételi árakat, hanem sokkal inkább a szűkös árualap miatt.
A kiskereskedelemre is hatással van a Sziget: a fesztiválozók évről-évre megrohanják a közeli nagyáruházakat - leginkább sört, üdítőt és chipset vásárolnak.
Itt vitték el minden idők 3. legnagyobb Hatoslottó nyereményét.
Van, ahol hazudoznak az eladók, van, ahol az árakkal trükköznek.
Az elmúlt hetekben szinte valamennyi alapvető élelmiszer előállítója áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket.
Adminisztratív hiba a Könyvtárellátótnál.
Kihúzták a Hatoslottó 31. heti nyerőszámait. Egy szerencsés 1,2 milliárd forinttal lett gazdagabb.
Van, akinek semmi sem drága.
Mégis megoldódhat a budapesti aluljárók áldatlan állapota, eltűnhetnek a zsibvásárok, az illegális kofák.
Kihúzták az Ötöslottó 31. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálat, a jövő heti várható főnyeremény 2 112 millió forint.
Vajon megéri egy biztos telitalálat?