Fontos változás élesedik Budapesten a reptéri buszoknál: ennek sokan fognak örülni
Gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.
Gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.
Újabb egy centiméterrel lett magasabb az átlagvízszint. Sőt, bár 4 napja melege van, egyelőre nem párolgott el semmi.
Ezek voltak a 21. hét legfontosabb, legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. Szerkesztőink ezúttal is kitettek magukért.
7 óra és 22 óra között fogadja az utasokat az ásotthalmi közúti határátkelőhely.
Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer. a változás a lakosságot, a gyártókat és a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeket is érinti.
BKK ügyfelei már az útvonaltervezés elején jelezhetik, hogy éppen egy járaton utazva terveznek.
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, míg a gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik.
A járatok a belvárosi szakaszokon eddig is az első ajtós felszállási rend szerint közlekedtek hétvégenként.
Nyáron változik a magyar védőnői rendszer, az ebben a szektorban dolgozók kikerülnek az önkormányzatok fennhatósága alól.
Július 1-jétől a büféknek, éttermeknek valós időben kell adatokat szolgáltatniuk arról, hogy miből mennyit adtak el pontosan.
Túl sok volt a hibásan kiírt ár, digitális árcédulákra váltanak. A módosítás már több üzletben látható is.
A május 12-én éjjel megjelent kormányrendelet szerint módosultak a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) szabályai.
Napról napra egyre többen használják mind a MOL Bubi bringákat, mind a saját tulajdonú bicikliket.
A 2023. május 11-i Magyar Közlönyben megjelent MNB rendelet alapján a hitelfelvevőkre júliustól szigorúbb jövedelmi szabályok vonatkoznak majd.
Szinte az összes vizsgált területen további jelentős áremelkedésre számítanak a megkérdezettek.
A Petőfi sétány területére behajtani kizárólag engedély birtokában lehet. A cél a sétány gyalogosforgalmának, az üdülővendégeknek a védelme, az esetleges balesetek elkerülése.
Új biztonsági szolgáltatást vezet be a Google: jelszavak helyett már elég lesz ujjlenyomattal, vagy PIN-kóddal belépni a fiókokba.
Év végéig kell módosítani a gépjárműbiztosítások és zöldkártyák használatának szabályait.
Újabb vonalakon bővül a kerékpárszállítási lehetőség a fővárosban: szombattól a 110-es és a 112-es autóbuszokra biciklivel is felszállhatnak az utasok.
A stressz növelheti a biológiai életkort egy magyar részvétellel készült tanulmány szerint.